Az ország keleti szeglete méltatlanul kiesik a kirándulások, túrázások célpontjai közül. Talán csak az evezés szerelmesei kivételek ez alól. Magyarország keleti határaihoz eljutni autóval is sok időt vesz igénybe, azonban ezen a téren hatalmas fejlődés tapasztalható az elmúlt időszakban. Míg 2002-ben közel 7 óra kellett, hogy eljusson a vándor Sonkádra, most az M3-as Nyíregyházáig vezető szakaszának köszönhetően 4 óra alatt kényelmesen elérhető. Sonkád kedvenc kiindulópontja a vízitúrázóknak. A kerékpártúra szervezésekor fontos szempont volt, hogy lehetőleg víz mellett legyen a szállás (lásd később) és onnan kiindulva csillagtúra szerűen lehessen felfedezni a tájegység távolabbi látnivalóit, műemlékeit. Így kézenfekvő volt, hogy a sonkádi Kisbukó gátnál található üdülősoron keressenek szállást a Dróthuszárok.
A Márta vendégházra eset a választás, amely közvetlenül az Öreg Túr partján áll.

0. nap (utazás, evezés)
A reggeli indulásnál végre igazi nyári időjárás köszöntött ránk. Az országot elárasztó viharos napok már a múltat jelentették, és ha igazak a hírek, akkor a tervezett úticélunk vidékén nem okozott nagyobb károkat az elmúlt hetek viharos, árvizes időjárása. 11 órakor megérkeztünk Túristvándiba a Vízicsiga kempingbe ahol lepakoltuk a kerékpárokat, hogy majd este azokon menjünk vissza Sonkádra az Öreg Túron megtett kenutúra után.
Mivel a GPS sem jelzi az üdülősorhoz vezető utat a falu közepén a Rákóczi utcánál egy tábla jelzi az irányt. Mire Sonkádra a szállásunkra értünk már leszállították számunkra az Öreg Túr partján álló kocsma udvarába a két bérelt kenut a hozzá tartozó két műanyag hordóval és a mentőmellényeket, igazán méltányos áron kenu/nap 2500 forintért szállítással kölcsönzési díjjal együtt.
Előre igyekeztem felkészíteni a túratársakat a vadregényes evezés körülményeire - példaként az Amazonas vidékét említettem - azonban a látvány minden várakozást felülmúlt. Az amúgy is bedőlt fákkal tarkított vízi utat most a viharos időjárás még kalandosabbá tette. Néha csak egy szűk nyomvonalon fatörzsek alatt elfeküdve vagy éppen a csónakból kiszállva azt átemelve a fatörzsön lehetett haladni. Az elején nagyon izgalmasnak, érdekesnek ígérkezett a dolog, kattogtak a fényképezőgépek surrogott a videó kamera szalagja élveztük az evezést, szlalomozást. Egyre jobban ráéreztünk az evezés fortélyaira és megkezdtük folyamatos harcunkat a szúnyogokkal. Szerencsére előre felkészültünk erre így nem okozott nagy meglepetést. Az időben egyre haladtunk előre, de nem tudtuk merre járunk. A GPS sem adott eligazítást, mert a fedett lombkorona alatt minden fáradozás ellenére sem talált jelet. Mikor észrevettük a civilizáció első jeleit egy fürdőző gyerekcsapat tagjaiban akkor szembesültünk a szomorú ténnyel, hogy még csak Kölcsén járunk, azaz az út fele még előttünk volt. Mint később kiderült ezt a 19 kilométeres távot Sonkád és Túristvándi között a vízitúrázók két nap alatt szokták megtenni. Kölcsén megpihennek és másnap folytatják az utat Túristvándiba. No, de először is egy Dróthuszár nem foglalkozik ilyen apróságokkal, másrészt a tapasztalatlanságából eredően azt gondolja nem gond a 19 kilométer evezés.
Nos így egy délutánba belesűrítve a távot fokoztuk a csapásszámot. Tisztább szakaszok váltakoztak miközben kanyarogtunk. Minden kanyarban valamilyen jelzést véltünk felismerni egy - egy villanyvezetékben vagy egy félig összedőlt stégben - ami az emberi jelenlétre utal. Hátha most már a Vízicsiga kemping stégje következik.
Nagy sokára elérkezett ez a pillanat is. Hat órával az indulás után elgémberedett lábakkal, de büszkén a stégre emeltük hajóinkat.
A nap ezzel nem ért végett még 15 kilométert kellett kerékpározni, hogy visszajussunk Sonkádra a szállásunkra.

1. túranap
Nem csak a politikában, hanem a kerékpártúrán is forradalmi változások következtek be ezen a napon. Itt is kormányváltás történt. A kormányevezőt a kerékpár kormányára cseréltük (a kormányost nem váltottuk le) és nekivágtunk a tervezett 93 kilométeres távnak. Sok szép látnivaló és könnyű terep ígérkezett erre a napra. Ezen a vidéken, kisforgalmú utakon lehet kerékpározni, csak néhány rövidebb összekötő szakaszon kell a főútvonalon tekerni, sehol egy domb, sehol egy emelkedő, legfeljebb a gátra felvezető úton. Ráérősen folyik itt az élet. A ház előtti padokon ücsörögnek a népek, nézik az arra járó vándorokat, olykor megsüvegelve másszor megszólítva őket. Menet közben ambivalens érzések fogalmazódnak meg a szociálisan érzékeny lelkületű emberben. Látja a szegénységet és a kilátástalanságot ugyanakkor nem tudja nem észrevenni, hogy mennyi iskola, játszótér, közösségi épület épül szépül majd minden faluba. Néhány ház pedig akár Budapest legelegánsabb negyedében is megállná a helyét.
Az üdülősor 3 kilométerre van a 491. számú úttól melyen elindultunk Fülesd irányába. A szabadtéri múzeum után balra kanyarodtunk és a Vámosoroszi - Kisszekeres útvonalon jutottunk el az első megállásra késztető látnivalóhoz a Nagyszekeresi templomhoz. A templommal szemközti házak között némi kutakodás után ráleltünk arra a személyre, aki kinyitotta számunkra a szentély ajtaját. (Alap esetben telefonszám található a templomok ajtaján, hogy kit kell keresni a látogatónak itt nem volt kirakva).

A nagyszekeresi református templom, a Gőgő és a Szenke patakokra épült kis mesterséges szigeten áll.
1215-ben írásos emlékek említik középkori templomát. Az erdélyi püspök 1351-ben engedélyt adott mise és pap tartására a Szekeresi családnak. A templom építése a 14. század végére befejeződött.
 A települést 1717-ben a tatárok feldúlták, felégették, a templomba menekülőket megölték.

 "Romlást, Veszedelmet, Égetést, Rablást ez helyben és az Isten házában szörnyű égetést tűzzel a pogány tatárság elkövetett, kik által Isten az eő haragját elhozta az eő Népére az 1717-dik Esztendőben Augusztus utolsó hetiben. Melyet is jövendő maradékainknak emlékezetére feljegyzett az akkori időben Szent Isten népével szolgáló nemes Nagy-Szekeresi és nemes Zsarolyá-i eklázsiának prédikátora Gödöley István, ki is kívánja: legyen békesség e háznak és az Isten nevének mindörökké, ámen."

Ez a felirat az újjáépített templom északi falán olvasható, egy másik felirat pedig az egyik padon már a helyreállításról tudósít:
 "Isten házának felső és belső részei az 1771-dik esztendőben építtettenek és ékesittettnek meg az egész Sz. Reformata Ecclesia költsége és szorgalmatosságával."
A szószék 1773-ban, a karzat 1783-ban készült. A templommal kis tető köti össze a 16 méter magas, szoknyás harangtornyot. A száz kilogrammos harangját 1802-ben öntötték.

A következő szakaszon Jákmajtis - Csegöld - Csengersima  útvonalon termőföldek és almafa ültetvények között vitt az utunk. Következő megállónk az itteniek által Szilvaútnak nevezett útvonalon Csengersima temploma volt. Feltűnő volt útközben, hogy mennyi gondot fordítanak arra, hogy a látogatók könnyen odataláljanak a látnivalókhoz, műemlékekhez. Talán Ausztriában tapasztalható ennyi gondosság.
A félszigeten álló templom kulcsa a szemközti parókián található, amit a látogatás után vissza kell vinni.

A Csengersimai templom s XIII. századból származik, egyhajós román stílusban épült amit a XVII. században átalakítottak. A templombelső fakazettás mennyezete 1761-ben készült a festett karzattal és a szószékkel egyetemben.

Utunkat a 49-es út egy rövid szakaszán folytattuk. Négy kilométer megtétele után jobbra Szamosbecs felé kanyarodtunk. A következő figyelemre méltó látnivaló a Szamostatárfalván található református téglatemplom. Ez volt az egyetlen olyan templom ahova nem sikerült bejutni.
Rövid pihenő után a Szamos gátja felé vettük az irányt, hogy megpróbáljunk azon kerékpározva eljutni Hermánszegre és így megspóroljunk néhány kilométert illetve a kompozást.
A fűvel benőtt gáton elénk táruló látvány fényképre kívánkozott és többször megállásra késztetett bennünket. Vihar volt készülőben. Először úgy tűnt tőlünk távolodik a felhőzet, de ez hiú ábránd volt, mert megfordult és nyakunkba zúdította terhét. A csapat vége alig 200 méterre volt a falu szélétől amikor lecsapott a vihar. Pillanatok alatt bőrig áztunk. Egy ház eresze alatt kerestünk menedéket, míg a társaság eleje a kompátkelő kikötőjében vészelte át a zivatart. A gáton sikerült egy defektet is összeszedni, így a zivatar csillapodtával nekiállhattunk belsőt cserélni.
Sorainkat és kerékpárjainkat rendezve a falu szélén találkoztuk, hogy folytassuk utunkat. A kényszerű várakozás terveink módosítására késztetett. Rövidítenünk kellett. A Jákmajtis - Zsarolyán - Nagyszekeres - Kisszekeres - Vámosoroszi - Fülesd útvonalon tekertünk vissza Sonkádra. Ha emelkedőkkel nem is találkoztunk azért útközben feltűntek a távoli Kárpátok hegyvonulatai. Fülesden még megálltunk a szabadtéri múzeumnál fényképezni, videózni. Mire Sonkádra értünk 87 kilométert mutatott a kilométeróra.

2. túranap
Az itiner szerint 74 kilométer az erre a napra eső penzum. Kezdetnek kitérőt tettünk a Kisbukóhoz, ahol éppen egy vízitúra csapat készült vízre szállni a Túr csatornán. Az első megállót a tiszakóródi bukógáthoz terveztük, ahol a Túr csatorna a Tiszába ömlik. A nagy bukógáthoz a Sonkád - Kölcse - útvonalon jutottunk. A Túr csatorna hídján átkelve rögtön balra fordulva egy autóval is járható út vezet a bukógáthoz illetve kempingbe, ami a vízitúrázok kedvelt táborozási helye. A máskor oly nyüzsgő bukógátnál csak néhány vendég lézenget így kényelmesen szemügyre vehettük a zsilipet, melyen a Túr csatorna vízesésként ömlik a Tiszába. Érdekes látványt nyújt a Túr és a Tisza vizének keveredése és itt találkozhattunk először a magyar - ukrán határral, mely a Tisza középvonalán húzódik.
A következő említésre érdemes látnivaló amelyet célul tűztünk ki a Tiszacsécsén található Móricz Zsigmond szülőháza. Az oda vezető út a bukótól Tiszakóródig a frissen kaszált gáton vezetett, majd átváltott a töltés tetején húzódó aszfaltozott kerékpárúttá melyen egészen Milotáig lehetett kerékpározni. Tiszabecs magyar - ukrán határátkelő, mely egyben a tiszai vízitúrázók indulási pontja is. Több camping is található a faluban. Mi a Dióliget campinget választottuk ebédünk elfogyasztásának helyszínéül. Megpihenve kulacsainkat feltöltve rekkenő hőségben nekivágtunk, hogy felkeressük Magyarország legkeletibb pontját a keleti hármashatárt, mely Garbolcon található. Az odavezető út Uszka - Kispalád - Kishódos - Nagyhódos néptelennek tűnő településein keresztül vezetett. Garbolcon tábla jelzi az útirányt, azonban több eligazítást már nem talál az ember. Álljon most itt akkor a helyes útvonal. A tábla iránymutatását kövessük és nem sokára egy kis parkhoz érünk. Balra tartva a falut magunk mögött hagyva majd a Túron átkelve a gáton jobbra fordulva kell kerékpározni. (balra egy tanya látható). A gáton 1,3 kilométer megtétele után található a hármas határ melyet egy fehér oszlop, határkövek és egy Túr feliratú hatalmas kőoszlop jelképez.
Visszafelé tartva ébredünk rá, hogy valami nem stimmel mert már 15 kilométer pluszunk van a tervezetthez képest. Ujabb rövidítést gondoltunk ki. Méhtelek - Rozsály - Tisztaberek útvonalon megyünk és majd egy térkép által is jelzett alsóbbrendű úton, Botpalád érintésével rövidítve jutunk Sonkádra. A túron átkelve az út minősége egyre romlott és egyszer csak vége volt az útnak. Benőtte az erdő. Se áthatolni se megkerülni nem lehetett. Nem volt mit tenni, vissza kellett fordulni. Szerencsére a gátőrházban útba igazítottak bennünket. Megtudtuk, hogy a töltésen kerékpározva egyenesen a sonkádi üdülősorhoz vezet az út. Így lett a 74 kilométerre tervezett napi távból 92 kilométer. Az esti program a mohácsi barátaink szállásadói által készített kemencében sütött kenyérlángos elfogyasztásával zárult.

3. túranap
A legtöbb látnivaló az utolsó napra sűrűsödött össze. A tervbe vett táv 95 kilométer. A már jól ismert Sonkád - Kölcse - Túristvándi útvonalon indultunk Túristvándiba, hogy megnézzük a környék legismertebb műemlékét a 18. századba épült híres vízimalmot. Innen a 4 kilométerre fekvő Szatmárcsekére kerékpároztunk. Kölcsey itt írta a Himnuszt és itt található a nevezetes csónakos fejfás temető melyben a költő síremléke is áll.

Nincs egyértelmű magyarázat a csónakos fejfák eredetére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke. Mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, azonban errefelé ladikkal jártak és a deszkás temetés volt a hagyományos.

A temetőből a Tiszával párhuzamosan haladó úton Tivadar felé vettük az irányt. Előttünk fellegek tornyosultak ismét és félő volt, hogy újabb égi áldást kapunk a nyakunkba. Ennek lehetősége megsokszorozta elszántságunkat és szerencsére csak a zivatar széle ért el bennünket, ami elől a Nagyari temető ravatalozója alatt találtuk menedéket. Miután az eső tovább húzódott felkerestük a temetőtől alig 100 méterre található a Petőfi fát, melynek történetét egy mellette elhelyezett tábla meséli el.
A folytatásban Tivadarnál átkeltünk a Tiszán és Tarpa - Márokpapi útvonalon érkeztünk meg Csarodára. A Márokpapi Csaroda szakasz a 41-es főúton vezet mely éppen átépítés alatt állt. Csarodán a körforgalomnál balra kell fordulni, hogy eljussunk a templomhoz. A templom a Csaroda patak által kialakított kis szigeten áll.

A XIII. század második felében épült a templom a Káta nemzetséghez köthető. A kőből épült templomhoz magas tornácos zsindellyel fedett karcsú torony tartozik melyben soha nem volt harang. A templomtól távolabb építettek egy fából ácsolt harangtornyot. A templom falára szentek freskóit festették. A reformáció idején bevakolták ezeket és fehérre festették és népies levélcsokrokkal díszítették.
A festett famennyezet 1777-ben készült, hasonló korú a népies barokkot idéző festett fa szószék, a karzat és a padok.
A templom részleges helyreállítására 1902-ben került sor, ekkor konzerválták az előkerült középkori falfestményeket. Nagyobb szabású helyreállításra 1971-1975 között került sor. Ekkor találták meg alakos falfestményeket és a népies festés addig letakart nagy felületeit is akkor tették láthatóvá. A megrongálódott tetőt, a homlokzat fölújítását is ekkor végezték el.

A csarodai templomtól alig 2 kilométerre áll a mezítlábas Notre Dame-nek is nevezett tákosi református templom. A meglátogatott templomok közül talán ez volt a legszebb.

Legrégebbi része 1766-ban épült. Az építési dátumot az egyik menyezeti"kazettán" olvashatjuk:
"ANNO 1766-BAN, DIE 30 JUNY"
Azt tartják róla, hogy, a nép emelte magának fából és sárból", abban az időben, amikor Mária Terézia rendelkezései megtagadták a követ és a téglát a reformáció híveitől. A királynői utasítások ellenére megépítették abból, ami adva volt bőven az itt élő embernek: fából és sárból.
A templom malomköveken állt, erre kerültek rá a nagyméretű talpgerendák. Favázas rendszerben épült, a vázak közötti részt paticsfal tölti ki.
A festett fakazettás mennyezete, berendezése, szószéke, karzata adja a templom igazi értékét. "ÉN, ASZTALOS LÁNDOR FERENC CSINÁLTAM A JÓ ISTEN SEGEDELME ÁLTAL, BARÁTH MIHÁLY EGYHÁZFISÁGÁBAN. ANNO 1766. DIE 30 JUNY."
Az építtető nevét is megtaláljuk a mennyezeten: "AZ TÁKOSI NEMES REFORMÁTA, SZENT EKLÉSIA ÉPÍTTETTE EGYENLŐ AKARATBÚL, AZ EKLÉSIA PÉNZIBŰL, ISTEN SEGEDELME ÁLTAL." A mennyezet kazettái között nincs két egyforma.
A berendezések közül kiemelkedik a papi szék, ahol a mindenkori lelkész családja foglalt helyet. A falu nemes családjai a templom legelső soraiban saját széket készíttettek maguknak. A Dancs Imre 1767-ben készített családi székén egy faragot festett kerecsensólyom található.
Ajtaja kívül lécbordázatos, hátlapját egyetlen fából faragták ki. Kovácsoltvas zára eredeti. Az asztalosmester készítette Lukács János ácsmester segédeivel együtt a nagyon szép, tizenhat méter magas fatornyot.
A torony már a két világháború között is nagyon rossz állapotban volt, néhány helyen hiányzott a zsindelyfedése, függőleges irányból pedig megdőlt. Az 1948. december 31-ei jeges árvíz után végleg veszélyessé vált, így 1949-ben lebontották. Kokas Sándor csarodai ácsmester még ebben az évben ennek bontási anyagából épített egy derékszögű négyszög alaprajzú, haranglábat. Az 1980-ban indult restaurálás folyamán helyreállították az 1767-ben készült harangtornyot a még meglévő rajzok alapján.
A 2001. évi árvíz a templomot is károsította. A felújítás, valamint a külső megvilágítás költségeit a Magyar Villamosipari Művek vállalta magára.

Mindazt, amit e honlapot böngésző elolvashat a tákosi templomról mi "Erzsi mama" szájából ékes magyarsággal sokkal részletesebben kifejtve hallhattuk. A felhők egyre csak gyűltek - gyűltek felettünk, de nem tudtuk ellenállni egy vendéglős lapcsánka evésre szóló invitálásának. A baj csak egy volt. Egyikünk sem tudta mi az a lapcsánka. Telefonos segítsége kértünk Budapestről. Így most már megfelelően felvértezett tudással visszamentünk a szabadtéri pavilonhoz egy kis lapcsánka evésre.
Túl sokat már nem időzhettünk mert ideje volt nyeregbe pattanni. Még 55 kilométer volt előttünk és az eső lába már nagyon lógott. Nagy iramot diktálva Hetefejércse érintésével elértük Gulácsot. Itt az iskola udvarának fedett részén kerestünk menedéket az eső elől. A nagy zivatarnak ismét csak a széle érintett bennünket, úgyhogy félóra késlekedés után folytattuk utunkat. Most megtapasztaltuk, hogy kicsit távolabb már jóval nagyobb eső áztatta az utat. Utolértük a felhőket és Kisarban egy újabb kényszerű esőszünetet tartottunk. Ismét színre lépet "Moha bá" és a visszafelé vezető útvonalat áttervezte. Nem a tervezett, hanem az idefelé vezető úton mentünk vissza Sonkádra. Mikor leszálltunk a nyeregből a kilométeróra számlálója 99,2 kilométert mutatott. Már csak a hazautazás maradt a következő napra.

Némi fenntartással vágtunk neki ennek a több napos kerékpártúrának. Ismerősök tették először a bogarat a fülünkbe és elgondolkodtunk rajta talán nekünk is meg kellene próbálni.
A négynapos kerékpártúra során volt részünk rekkenő hőségben, esőben, evezésben, kerékpározásban, kulináris élvezetekben, nagyszerű műemlékek látványában. Láttuk közelről a Tiszát, a Szamost a kanyargó Öreg Túrt és a Túr csatornát. Kerékpároztunk közúton, gáton, kerékpárúton. Ebben az évben az ország legnyugatibb pontjától eljutottunk az ország legkeletibb pontjáig és még csak július hónapban járunk. Remélem ennek a túrabeszámolónak sikerül majd mások fülébe elültetni azt a gondolatot, hogy érdemes felkeresni a Szamos és a Tisza vidékét. Itt olcsó szállásokat, vendégszerető embereket, kulturált körülményeket és nagyszerű élményeket szerezhetnek.

2010. július