A kerékpározás szerelmeseinek a hosszú hétvégék igazi ünnepnapoknak számítanak. Mód nyílik, hogy messzibb tájakra is elkalandozva megismerjék az ország még ismeretlen részét, és ha még egy-egy nappal megtoldják az ünnepet, akkor nagyon tartalmas kerékpártúrát lehet kerekíteni. Idén a pünkösd június közepére esett, így már volt remény arra, hogy az időjárás is a nyári arcát mutatja felénk. Ennek reményében vágtak neki a Dróthuszárok a péntek reggeli budapesti csúcsforgalomba, hogy a következő négy napot Fertődön megszállva kerékpáron fedezzük fel a Soproni hegységet, a Fertő tó még ismeretlen útjait és Burgenland megunhatatlan, még mindig sok újdonságot tartogató összefüggő kerékpárútjain kerekezve ismerkedjünk a zöldellő tájjal és a történelem egy - egy szeletével. A negyedik napot pedig egy igazi unikummal zárjuk. Drezinára üljünk és 23 kilométeren keresztül hajtsuk a sínen közlekedő járgányt.
1.nap A Soproni-hegységben (Start; 15:02, Táv; 35.59 Km, Időtartam; 4ó 6p 53mp, Cél; 19ó 10p)
A fertődi Kata vendégház szállásadója már ismerősként köszöntött bennünket, hiszen amikor ezen a környéken túráznak, a Dróthuszárok akkor ezt a helyet választjuk bázisul, innen indulunk a túrákra. Rövid pihenés, gyors ebéd és a kerékpárosok máris a 84-es úton találtuk magunkat Sopron felé autózva. A négynapos túrát úgy szerveztük, hogy a családtagokkal (aki nem akarnak kerékpározni) bizonyos pontokon találkozzunk, így ők sem maradtak ki semmi fontosabb látnivalóból.
A városban található parkolóhelyek általában fizetősek, így elég sokat keveregtünk mire a városmag külső peremén a Kossuth Lajos utcában le tudtunk parkolni. Innen indult a túránk a Lövérek körúton a Károly kilátó felé. Kezdésnek nem rossz: 220 méterről 398 méterre felkapaszkodni. Alig tettünk meg 2 kilométert a Lövérekben és máris az erdőben a hegyek között tekertük a pedálokat.
Lövérek elnevezés királyi íjászokat jelent. Azonban a Lőver szónak a soproniak névhasználatában három jelentése is van. Területet, kertet és házat egyaránt jelent. A lőver általában kert, de ha valaki azt mondja, hogy épített egy lővert, akkor a házra gondol. A területre utaló Lővert nagy betűvel írjuk, a kertre és a házra vonatkozó lőver szó kisbetűs.
A hegyek közötti kerékpározás mindig nehéz, de egyben varázslatos is. A fáradtságot kárpótolja a látvány a csend, nyugalom, az erdő susogása és nem utolsó sorban a csúcsot elérve a lejtmenet, a száguldás. Most azonban még a hegymenetnél tartunk és a Károly kilátó pakolóját elérve (ahonnan nem lehet gépkocsival tovább menni) még 1,2 kilométert kell megtenni mire, elérjük a Károly kilátót.
A Károly-kilátó és maga a 398 m magas Károly-magaslat egyaránt Romwalter Károly soproni nyomdász és lapkiadó emlékét őrzi, mert ő és fia ácsoltatták 1876-ban ezen a helyen az első kilátót. Amikor a faépítmény elöregedett, a városszépítők "a hely méltóságának megfelelő kilátót" építtettek, kőből. A terveket Winkler Oszkár készítette el - a terméskőből épült kilátó 23 m magas.
A 300 Ft-os belépőért cserébe a környék gyönyörű panorámájában gyönyörködhetünk. Betelve a látvánnyal utunkat folytatva visszagurultunk a Lővér kalandpark bejáratához ahol megejtettük az első találkozásunkat a minket autóval követő családtagokkal. A kihívást keresőknek a kalandpark útvonala 120 akadályt tartalmaz, kicsiknek és nagyoknak egyaránt kialakított pályákkal.
Utunkat balra kanyarodva a Récényi útnak nevezett aszfaltozott úton folytattuk. Az összehajló lombkorona alatt folyamatosan emelkedő forgalommentes úton haladtunk. A hetedik kilométert magunk mögött hagyva jobbra a Panoráma útnak nevezett útra kanyarodtunk. 543 méter magasan voltunk. Most jött a könnyebb része a túrának. Négy kilométer gurulás következett, mígnem elértük a Brenbergi utat. Balra kanyarodva Brennbergbánya felé indultunk. Folyamatosan emelkedő úton a 15. kilométert elérve jutottunk Brennbergbányára.
Brennbergbánya nevének eredete:
Az anyakönyvekben a 18. század második feléig "a soproni erdőben" (in silvis Soproniensis) megjelöléssel szerepelt a terület. A település neve 1793-ban lett hivatalosan Brennbergbánya. Azt mondja a bányászhagyomány, hogy Sopron környékén a kovácsok szénégetéssel állították elő mőhelyük számára a faszenet. A szénégetők közül egy Rieger nevű kovács boksája sehogy sem akart elaludni, mert a boksát valószínűleg egy olyan elfedett kőszénkibúvás fölé telepíthette, amely az égést tovább táplálta, sőt emiatt a hegy is égni kezdett. Az égő hegy németül brennender Berg-et jelent, ebből születhetett népnyelvi csonkítással Brennberg, majd később magyar hozzáadással a Brennbergbánya. 1770 körüli időből datálódik ez a hír, onnan kezdve Sopron nyugati erdeiben a felszínhez közeli szénkibúvások fejtése indult el Brennbergen, a későbbi Brennbergbányán
Története:
1753-ban fedezték föl az erdőségekben rejtőzködő, jó minőségű szenet. A szájhagyomány szerint Rimbacher Pál birkapásztor figyelt fel - tűzrakása következményeként - a "nagy fekete, izzó kődarabokra". Jelentése nyomán a soproni polgármester bizottsággal vizsgáltatta meg a jelenséget. Hat év múlva - 1759-ben - az akkor Fenyvesvölgyként ismert területen nyitották meg Magyarország első szénbányáját. Ennek hírére zömében osztrák és német nemzetiségű családok telepedtek le a szép völgyben, és kötöttek munkaszerződést a szénvagyon tulajdonosával, Sopron Szabad Királyi Várossal. A bányát kiszolgáló épületek mellett hamarosan felépültek a szegényes bányászlakások is.
A bánya működésének közel két évszázada alatt mindig a város birtoka volt. Az egymást követő bérlők fejlesztései a 19. század utolsó évtizedeire az ország egyik legjelentősebb, legkorszerűbb bányájává tették.
1944 végén a Vörös Hadsereg elől menekülő nyilas vezetőség ideiglenesen Brennbergbányára tette át székhelyét Farkasgyepűről, majd innen Kőszegre mentek tovább. Brennbegben a hegyoldalban kialakított bányatárószerű óvóhelyeket biztonságosnak tartották Szálasi számára. A nemzetvezető menyasszonyát Lutz Gizellát, a bánya vezető tisztviselője és neves ornitológus Breuer György szolgálati lakásában szállásolták el.
Az utolsó bányamunkások 1953 januárjában költöztek el. Ők a megelőző év őszétől a leszerelést végezték. 1956 novemberében öt napon át ismét folyt a termelés, de aztán végleges döntés született. Becher Nándor érzelemgazdag helytörténeti könyvében az alábbiakat írja a megszüntetés hatásairól: "Sajnos, 1959 decemberében véglegesen és örökre leállítják a brennbergi bányát. Amit kétszáz év alatt az itt dolgozók építettek, azt 1952-ben és 1959-ben lelkiismeretfurdalás nélkül szétrombolták. Így szűnt meg egy kétszázéves bányakultúra. Az élet szűnt meg Brennbergbányán, a sportkör, a híres dalárda, a 35 tagú bányász fúvószenekarral együtt. Egyik család a másik után költözött el. Igaz, nyugdíjazásuk után egyesek visszatértek az elcsendesedett településre, ahol most nagyon sok fejlesztenivaló lenne." (forrás:Wikipedia)
Rövid pihenőnk alatt megnéztük a Szent Borbála templomot és a templom falán elhelyezett emléktáblát, amelyen megörökítették, hogy 1941 és 1944 között több mint 100 lengyel polgári és katonai menekült dolgozott itt bányamunkásként. Érdekes adalék, hogy a templom épületében kocsma üzemel. Ilyet barangolásaink közben még nem láttunk pedig már keresztül kasul bejártuk az országot.
Utunkat az útjelző táblát követve Hermes felé vettük. Az erdőben kanyargó utat nem régen készíthették, mert olyan sima volt, mint a tükör. A táj és a látvány lenyűgöző, útközben egy apró tavacska mellett kerékpározunk el, miközben kicsi t kapaszkodunk kicsit gurulunk és elérjük a nap legmagasabb pontját az 593 métert tszf magasságot. Ezt már a kiérdemelt száguldás követte és így érkeztünk el a Görbehalom határában álló Fehér úti horgásztóhoz. És láss "csodát", a csendes völgyben ismét "Dróthuszár találkozót" tarthattunk a kísérőinkkel, akik időközben megérkeztek az autóval. Mivel már elég előre haladt az idő, néhány csoportkép elkészítése után ismét nyeregbe pattantunk és irány Sopron belvárosa. Rövid városnézés és egy kis barangolás a belvárosban zárta a túrát. Már csupán a kerékpárok felmálházása és egy félórás autózás maradt hátra és ismét Fertődön voltunk. 35 kilométert és ennek ellenére egy fárasztó napot hagytunk magunk után.
A megtett út szintdiagramja és térképe Cooper jóvoltából megtekinthetők és kielemezhetők itt. (Térkép, útvonal lejátszása; gyorsítása, lassítása, vissza, diagramok; sebesség, magasság, stb)
2.nap Burgenland - Burg Forchtenstein (Fraknó vára) (Start; 9:42, Táv; 70 Km, Időtartam; 9ó 22p 13mp, Cél; 19ó 10p)
Burgenlandban már számtalanszor jártunk és úgy tűnik kifogyhatatlannak tetsző úti célokkal rendelkezik a kerékpáros turisták számára. Erre a napra a Rozália-hegység egyik nyúlványán emelkedő hatalmas erődítmény Fraknó várának felkeresését vettük tervbe.
Ismét Sopronból vágtunk neki az útnak. A határ átlépésére két lehetőség is kínálkozik. Schattendorf (Somfalva) vagy Loipersbach (Lépesfalva). Úgy döntöttünk, hogy az előbbi határon megyünk, az utóbbin jövünk. A schattendorfi határállomás nemrég nyílt meg a kerékpárosok és a személygépkocsik részére, míg a loipersbachi átkelőt csak gyalogosok és kerékpárosok használhatják. A gépkocsit a tegnapi parkoló hely közelében állítottuk le és a Táncsics utca és Somfalvi úton hagytuk magunk mögött a várost. A Vasfüggöny túraúton egy pocsolyákkal tűzdelt földúton kerékpározva közelítettük meg Schattendorfot. A hatodik kilométer megtétele után megérkeztünk a határ közvetlen közelében álló Schattendorfi temetőhöz és templomhoz. Itt csatlakoztunk a B30 kerékpárútra, amely a falu közepén balra a szőlődombok közé vezetett. Hamarosan elértük Baumgarten települést majd a közúton kerékpároztunk Zemendorfig. Ezzel a nem teljesen szándékos útvonalválasztással elkerültük Antaut. Azonban egy következő kereszteződés elvétésével, amit az előbb nyertünk távolságban most feleslegesen tettük meg. Azt vettük észre, hogy majdnem visszakanyarodtunk a közútra. Szerencsére a helyes irányba álláshoz csak gurulni kellett. Pöttersdorf, Walbersdorf érintésével érkeztünk meg Mattersburgba. Innen a B32 kerékpárúton folytattuk a túrát. A megszokott, nagyszerű, remekül kitáblázott kerékpárutakon kerékpároztunk eddig is és ez folytatódott a következő szakaszokon is. Egészen Schreinerhühle településig hullámos terepen kerékpároztunk. Itt azonban egy 17%-os emelkedőt jelző tábla szeppentet meg bennünket. A jelzés nem csak látva volt elrettentő, hanem a valóságban is annak bizonyult. Az addig együtt kerékpározó csapat három részre szakadt és 3 különböző útvonalon jutott fel a várba. Útközben választani lehetett MTB útvonal, országút és rövid, de meredek gyalogút között, de mindez csak a végén a találkozásnál vált egyértelművé. A vár kiállítótermeit német és magyar idegenvezetéssel jártuk be majd a vár kilátó teraszáról megcsodáltuk a környék panorámáját és szemrevételeztük a visszafelé vezető utat.Aki bővebbet szeretne tudni a várról itt olvashatja. A hazafelé vezető út könnyűnek ígérkezett. Ekkor még nem tudtuk, hogy az eltévedések sorozata vár ránk. Az aszfaltra festett útvonaljelzésekből is megárt sok, pláne ha csak arra hagyatkozunk és az ember nem olvassa elég figyelmesen a térképet. A kezdet kitűnő volt. A 17%-os lejtő száguldásra késztetett mindenkit. Walbersdorfig nem is volt probléma. Addig ugyanazon az úton haladtunk, mint odafelé menet. A gurulástól megrészegedve 2 kilométerrel később kanyarodtunk el egy olyan útra, ami emelkedő volt és önmagába vezetett vissza. Mikor felértünk a domb tetejére világossá vált, hogy rossz helyen járunk, de visszafordulni nem szándékoztunk. Szerencsére az előttünk elterülő erdő úttalan útjain -ahol azt hittük a madár sem jár- keresztül verekedve magunkat 1800 méter után becsatlakoztunk az eredetileg tervezett útvonalba. Egy idősebb MTB-s úr segítségével a turistaúton kerékpározva eljutottunk a Marzer Kogel nevezetű kilátópontra ahonnan csodálatos panorámát találtunk, majd az iránymutatását követve ismét a B30 jelzésű úton gurultunk. Egy elágazásnál ismét irányt vétettünk ami felesleges 9 kilométerbe és egy csomó emelkedőbe került. Loipersbachban is csak második nekirugaszkodásra találtuk meg a határon átvezető földutat. A sportpályák mellett vezető úton egy kis hídon átkelve hazai földön tapostuk a pedálokat. Itt már kétségeink sem lehettek, hogy jó úton vagyunk, elég volt csak az út minőségét észrevenni. Hat kilométert követően Ágfalván voltunk és Sopronig már nem történt említésre méltó dolog, hacsak az nem, hogy a cél előtt 300 méterrel azt sem tudtuk hol hagytuk az autókat.
A megtett út szintdiagramja és térképe Cooper jóvoltából megtekinthetők és kielemezhetők itt. (Térkép, útvonal lejátszása; gyorsítása, lassítása, vissza, diagramok; sebesség, magasság, stb.)
3. nap Fertő tó (Start; 8:56, Táv; 90.54 Km, Időtartam; 9ó 6924p 31mp, Cél; 18ó 21p)
Már sokadszor jártunk a Fertő tónál. Legutóbb megkerültük. Most azt a célt tűztük magunk elé, hogy olyan útvonalakon is kerékpározzunk, amelyeken még nem jártunk. Fertődről indultunk Pamhagen felé a kerékpárúton. Napsütésben, jó tempóban, erős szembe szélben (itt mindig fúj szél, és a legtöbb esetben bármerre megyünk, mindig szembe fúj). A B10 kerékpárúton 23 kilométert megtéve jutottunk Illmitzbe a Fertő tavi Információs Centrumba. Belépő nincs, de van víz, WC, büfé és pihenés közben megismerkedhet a látogató a tó növény és állatvilágával. Az udvaron álló acél kilátóból pedig szemrevételezheti a környéket. Rövid pihenő után a kikötő felé vettük az irányt. Kerékpárosok sokaságával találkoztunk, akik vagy velünk egy irányba haladtak, vagy éppen szembe jöttek a komptól. A hatalmas parkolóval és stranddal rendelkező ilmitzi kikötőből Mörbischbe lehet jutni a kerékpáros kompjárat segítségével. Mi azonban a kikötői kitérő után visszafordultunk, hogy a B20 kerékpárúton jussunk el Podersdorfba. Mint a körúton a délutáni csúcsforgalomban az autó, annyi kerékpáros közlekedett a kerékpárúton. Szikes területen kócsagok, gémek és egyéb madárfajták között vezetett a kerékpárút. Néhány helyen kilátókat építettek az út mellé ahonnan megfigyelhető a tó élővilága. A magasabb kilátókról pedig látható az egész Fertő tó környéke. Podersdorf a tó egyik centruma, legnagyobb kikötője. Hatalmas a tömeg, fagyizók, éttermek sokasága várja a kerékpárosokat. A nagy szélben szörfösök és kite-sok tucatjai szórakoztatják önmaguk és a kirándulókat.
A késői ebédet követően a visszafelé vezető úton végre hátszelet kaptunk. A B20 kerékpárúton folytattuk a kerékpározást St. Andrä felé. Zicksee partját érintve jutottunk el az Apetlont Wallernel összekötő közútra. Balra kanyarodva alternatív útként jelölte a térkép és ez rövidebbnek tűnt. Ezen kerékpároztunk be Pamhagenbe. Innét már a délelőtt megtett úton csak 9 kilométer volt hátra és a kitartó hátszél segítségével "bevitorláztunk" Fertődre.
A megtett út szintdiagramja és térképe Cooper jóvoltából megtekinthetők és kielemezhetők itt. (Térkép, útvonal lejátszása; gyorsítása, lassítása, vissza, diagramok; sebesség, magasság, stb.)
4.nap Drezina túra
Az utolsó napon sem mondtunk le a tekerésről csak járművet cseréltünk. A kerékpár nyergéből átültünk a drezina nyergébe. Mind a kettőt tekerni kell csak az egyik az úton halad, míg a másik sínen közlekedik. Burgenland egyik szabadidős attrakciója a Drezina túra. Talán nem érdektelen egy két mondatot említeni arról, hogy mi is az a drezina.
A drezina története a 18. században, a badeni születésű erdőmester, Karl-Friedrich Drais (1785-1851) idejében kezdődött. Ő szerkesztette az első, a mára már jócskán megváltozott kerékpárt. A kezdetekben még toló- vagy taposókerékpárnak nevezett szerkezet, melyet lábbal, a földről elrugaszkodva kellett mozgásba hozni, később az odenwaldi erdőmester után a "Draisine" nevet kapta. A mester barátai Prágában és Bécsben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre - azonban a "Draisine" (magyarul "drezina") név máig fennmaradt. A mai drezina, akárcsak egy átlagos kerékpár, pedállal, tekeréssel hozható működésbe. A különbség csupán annyi, hogy a drezina a vasúti síneken közlekedik. Modelltől függően pedig egy kerékpáron 4 - 10 személy utazhat. forrás:Draisenentour
A túrát egy 23 kilométer hosszú forgalmon kívül helyezett vasútvonalon lehet megtenni Oberpullendorf és Horitschon/Neckenmarkt vasútállomások között. Páros napokon az egyik állomás a rajt, míg a páratlan napokon a másik állomásról indulnak a drezinák. A visszajutást vagy busszal, vagy a cég taxijaival lehet megtenni. Az útvonal mentén, több helyen meg lehet állni és a kocsikat félrehúzva felkeresni a közelben található nevezetességeket. Az állomásokon büfék várják az elfáradt utasokat, hogy felfrissüljenek. A hétvégéken érdemes előre online drezinát foglalni, mert előfordulhat, hogy jó idő esetén mind a 133-at előre lefoglalják és nem kapunk szabad hajtányt. Többet a drezinatúrákról a cég honlapján olvashatnak itt.
Az időjárás az utolsó napon is kegyes volt hozzánk. Reggel 9 óra körül megérkezvén Oberpullendorfba, napsütés, enyhe szellő és két előre lefoglalt kocsi várt bennünket. Rövid eligazítást kaptunk a kereszteződésekben szükséges magatartásról, a sorompók kezeléséről és fennálló veszélyekről. Mindezt magyar nyelven. Kanyargós emelkedős szakaszokon nem is volt olyan könnyű tekerni, de ahogy tapasztaltuk kicsik és nagyok, idősek és fiatalok is megbirkóztak a feladattal. Míg kettő tekerte a pedálokat a többi utasnak a nézelődés a békés idilli táj és a szemlélődés jutott. A 11. kilométer után lejtőssé vált a pálya és száguldottunk. Persze nem szó szerint kell érteni, mert az áttétel úgy van megszerkesztve, hogy egy bizonyos sebesség felett az ember lába csak a levegőt hajtja.Többszöri pihenővel, étkezéssel együtt kényelmesen 3 óra alatt megtettük a távot. Az induláskor megrendelt taxikkal pedig 20 perc alatt visszatértünk Oberpullendorfba. Már csak a hazavezető út volt hátra, még a hosszú hétvége csúcsforgalma előtt. Remek négy napot töltöttünk a Soproni hegységben a Fertő tónál és a kifogyhatatlan élményeket szolgáló Burgenlandban.
2011. június
