Pozsony, EuroVelo, Schloßhof, Dévényi vár, ismét varázsszónak bizonyult. Olyanok is megjelentek az indulásnál, akik csak ritkán vállalkoznak hosszabb kerékpártúrára. A résztvevők várakozásai beigazolódtak. A kerékpárosok csodálatos látnivalókkal lettek gazdagabbak.
Az osztrák-szlovák határról indulva a gáton vezető kerékpárúton hamarosan a pozsonyi vár alá értünk. Mint a fénykép is bizonyítja szó szerint. Mögöttünk a Duna, felettünk a szlovák főváros egyik szimbóluma a Pozsonyi vár magasodik. Ahhoz, hogy eljussunk a Dévényi várhoz át kellett kelni a Novy Most hídon a Duna túlsó partjára, a belváros kvázi kapujához. Bármilyen csábító volt is a lehetőség ebben az esztendőben kimaradt a programból a városnézés. Tavaly már voltunk itt. Akkor bebarangoltuk a belvárost. Most a Duna partján vezető kijelölt kerékpárútra kanyarodtunk, amely a folyóval párhuzamosan halad. A 17. kilométernél elértük a Duna-Morva folyó találkozásánál a torkolatok fölé magasodó várat.
Már a rómaiak őrtornyokat emeltek itt, majd morva fejedelmi székhely lett. Palánkvárát 864-ben említi a Fuldai évkönyv. A királyi vár a 13. században épült fel. A vár határszéli harcokban többször gazdát cserélt. A 15. században Garai Miklós jelentősen bővítette és díszes palotát építtetett benne, majd fokozatosan reneszánsz palotává építették ki. 1683-ban a török sikertelenül ostromolta. 1809-ben a visszavonuló francia seregek felrobbantották, azóta pusztul.
A belépő 3 Euro. A rövid két óra alatt, amit ott eltöltöttünk nagyszerűen helyreállított falakról csodálatos panoráma tárult elénk amint körbejárattuk tekintetünket. A Duna kanyarulat, a folyó fölé magányosan magasodó kis őrtorony, a nagy hajóforgalom, a Morva folyó eltérő színű vizének feloldódása a nagyobb testvérben, a tiszta időben messzire ellátó tekintett, mind- mind maradandó élményt nyújtott. A kerékpártúrát folytatva az ártérben vezető, kissé már hepehupás bicikliúton tekertünk. A vártól néhány kilométer csak a Morván átívelő nemrégiben átadott kerékpáros híd. Ezen gyalogosok, kocogók, kerékpárosok (görkorcsolyával tilos) kelhetnek át Szlovákiából Ausztriába. A másik parthoz közeledve a figyelmes vándornak már feltűnik dombtetőn álló kastély, a Sloßhof, Savoyai Jenő herceg gyönyörű kastélya, kerékpártúránk tulajdonképpeni célpontja. (belépő: 12 Euro)
Alsó-Ausztria keleti részén több, mint 50 hektáron terül el a Hofi kastély. A főúri lakóépületből, a művészien kialakított teraszos kertből és az idilli majorságból álló pazar épületegyüttest a kései 1720-as években Savoyai Jenő herceg reprezentatív vidéki és vadászszékhelyeként létesítették. Johann Lucas von Hildebrandt építész korlátok nélkül mindenből a legjobbat választhatta - végül is megbízója nem csak az egyik legsikeresebb hadvezér volt, hanem korának egyik legvagyonosabb embere. Több száz munkást, napszámost, mesterembert és kertészt fogadtak fel, hogy több éves szakadatlan munkával megvalósítsák Hildebrandt terveit. Amikor 1730 körül nagyjából lezárultak a munkálatok, az európai barokk egyik leglenyűgözőbb mesterműve konkrét alakot öltött.
A Habsburgok tulajdonában A Hofi kastély páratlan szépsége Mária Terézia figyelmét sem kerülte el. A császárné Jenő herceg örököseitől 1755-ban vette meg a birtokot, amelyet aztán férjének ajándékozott. Az új tulajdonos megfelelően méltányolta a nemes gesztust. Ferenc István császár 1765-ben bekövetkezett haláláig minden évben a tavaszi és késő őszi hónapok között sok-sok hetet töltött a Hofi kastélyban, hogy magányos cserkészéseken, vagy a Mária Teréziából és a nagyszámú gyerekcsapatból álló szűk családi körben -mentesítse a lelkét az uralkodás terhétől-, ahogy azt a kastélyhomlokzat kert felőli oldalán olvasható felirat is hirdeti. Hébe-hóba azonban gondok adódtak az udvartartás elhelyezésével, hiszen a bécsi udvari szertartásrend szigorú szabályai szerint az uralkodópárnak majdnem 200 szolgálót kellett ellátnia akkor is, ha teljesen magánjelleggel tartózkodott a vidéki birtokon. E helyhiány megoldására határozta el 1770-ben az időközben megözvegyült Mária Terézia, hogy még egy emeletet építtet a kastélyra. Franz Anton Hillebrandt udvari építész e munkálatok során a kor ízlésének szellemében gazdag klasszicista díszítéssel látta el a homlokzatot és a belső termeket is. Lényegében ekkor alakult ki a Hofi kastély mai arca.
A k.k. hadsereg kiképzőhelye A Habsburg-császárok és -főhercegek következő nemzedéke alig mutatott érdeklődést a marchfeldi nyári lak iránt, és egyre inkább hagyta, hogy a természet hatásai érvényesüljenek. Amikor Ferenc József császár a XIX. század vége felé a létesítményt katonai kiképzőhelynek tette meg, szinte teljesen megtört a már amúgy is csorbát szenvedett fejedelmi ragyogás. A szélnek, időjárási viszontagságoknak és burjánzó gaznak kitett barokk gyöngyszemmel most még ráadásul a császár katonái sem bántak kíméletesen, akik lovaikkal együtt költöztek be ide. A császár annyiban mégis elég körültekintő - vagy takarékos - volt, hogy előtte az összes bútort elszállíttatta. Kétszáz, berendezési tárgyakkal és műtárgyakkal megrakott kocsi gördült innen akkoriban a császári bútorok bécsi raktárába, és az elkövetkező két évtizedben ezekkel a darabokkal rendeztek be számos más császári kastélyt.
Pusztulástól fenyegetve A Duna menti monarchia bukása után a kormányépületek, valamint a bel- és külföldi nagykövetségek berendezése során a köztársaság is ehhez az értékes készlethez folyamodott. Magát a Hofi kastélyt nem nagyon érintették a politikai változások. Katonai igazgatás alatt maradt, csupán a katonák egyenruhái változtak. A k.k. lovasság után az osztrák szövetségi hadsereg költözött be, aztán a német -Wehrmacht-, majd végül 1945-ben a Vörös Hadsereg megszálló katonái, akik tíz évre elfoglalták a kastélyt. Az érdektelenség, a nem rendeltetésszerű használat, valamint a két világháború okozta sebeket, még 1955 után is először csak nem kielégítő formában lehetett kezelni. A teljes helyreállításhoz nem hiányoztak ugyan a jó ötletek és a jószándék, de nem volt rá anyagi forrás. Mind a három összetevő csupán 2002-ben talált egymásra, amikor a kifejezetten erre a célra alapított társaságot megbízták a szóban forgó értékes kulturális örökség felújításával.
Új fényben 2005 májusában a helyreállítási munkálatok oly mértékben befejeződtek, hogy az épületegyüttest ismét meg lehetett nyitni a látogatók előtt. Ausztria legnagyobb vidéki kastélya újra visszakapta régi fényét, eredeti méltóságát és egykori rendeltetését - miszerint pompás nagyszabású ünnepségek megrendezésére hivatott. A fejedelmi barokk életmód korhű színhelyeként immár minden időutazó előtt nyitva áll, aki Jenő herceg és Mária Terézia császárné világát élményekben gazdagon, kellemesen nem muzeális légkörben és lebilincselő sokszínűségében akarja felfedezni. (forrás:http://www.schlosshof.at) Körséta a kastélyban
Több, mint két órát barangoltunk a kastély termeiben és a hatalmas parkban. Még egyszer ennyi időt is el lehetne tölteni ott, de az idő szorításának engedve ismét nyeregbe kellett pattanni. A kerékpárút jelzőtábláit követve a 41. kilométernél elértük a Hainburgi hidat. A híd nagyon szűk kerékpár útján csatlakoztunk a nemzetközi EuroVelo 6 kerékpárutra. Időközben az eső kerülgetet bennünket, hol előttünk, hol pedig mögöttünk volt egy-egy kisebb zápor. Mi megúsztuk az égi áldást. A Hainburgot követő néhány bukkanót, kisebb emelkedőt magunk mögött hagyva 54 kilométer megtétele után visszaérkeztünk az indulási pontra. Nagyszerű társaságban, sok élménnyel, látnivalóval, ismerettel gazdagabban térhettünk haza. Jövőre találkozunk ugyanitt, mert még mindig maradt látnivaló, általunk még járatlan kerékpárút ezen a csodálatos vidéken.
