A többnapos ünnepek, és az egy - egy nappal megtoldott hosszú hétvégék mindig remek alkalmat teremtenek arra, hogy az emberek főleg a városlakók kiszabaduljanak a mindennapokból, érezzék a természet közelségét, aktív pihenés közben feltöltsék kimerült testüket, lelküket. Ennek egyik legjobb módja a kerékpártúrázás.
A Dróthuszárok is ezt a módszert választották. 2010-ben visszatértünk a kiapadhatatlan kerékpározási lehetőségeket kínáló Őrségbe - Vend vidékre, hogy Szlovénia, és Ausztria kerékpárútjait is igénybe véve túrázzunk.

1. nap Utazás, Gyalogtúra
Pénteken a kora reggeli órákban egy mikró busszal és egy személykocsival a budapesti csúcsforgalom kezdete előtt nekivágtunk az előttünk álló mintegy 280 kilométeres távnak. Úti célunk ismét a már jól ismert Kétvölgyben fekvő Tücsöktanya vendégház volt.

Kétvölgy szlovénul Verica-Ritkarovci szórvány település melynek 140 lakosából több mint 100 szlovén nemzetiségű. Jellemzően a házakat rét öleli körül és erdők határolják. Kétvölgy két község Permise és Ritkaháza egyesítéséből jött létre. Kétvölgy jelenlegi nevét onnan kapta, hogy a község magvát két patakvölgy köti össze.

Az első nap délutánjára egy gyalogtúrát terveztünk, majd a következő 2 napon Burgenland kerékpárútjain szándékoztunk tekerni, végül a negyedik napon a tavaly elmaradt kőszegi túrát akartuk teljesíteni.

Ebéd előtt megérkeztünk a Tücsöktanyára, majd nemsokára megérkeztek a csapat nem budapesti tagjai is. Magukkal hozták az esőt is, ami némi csúszást okozott a programban. Nem sokkal két óra előtt a nap is kisütött. Így útra keltünk, hogy Felsőszölnökről indulva eljussunk az ország legnyugatibb pontjára a szlovén - osztrák - magyar határ találkozásánál fekvő Hármashatárra. A faluból a jól felfestett túristajelzést követve jutottunk el célunkig. A turistaút könnyen járható, csak a vége felé van egy kisebb emelkedő. Mivel a magyar oldalon vezető ösvényt az utolsó kétszáz méteren elvétettük a szlovén oldalról a széles úton közelítettük meg a határt. A hármas határon egy háromszögletű emlékkő, pihenőpadok, és illemhelyek vannak. Rövid pihenő és a csoportkép elkészítése után elindultunk visszafelé a Vasfüggönynek elnevezett turistaúton. Ez a turistaút végig a magyar - osztrák határ vonalában vezet néha igen meredeken, mintegy követve az egykori vasfüggönyt. Az út mellett néhány helyen meghagyták a határvonalban húzódó szögesdrótot és a magas határőr tornyokat. Mint a napokban a rádióból értesültünk ez a turistaút már egészen Sopronig ki van jelölve.
Miután elértük Felsőszölnök Jánoshegy nevű lakott részét a zöld turistajelzésről letértünk és a piros jelzésen visszatértünk Felsőszölnökre az ABC áruház mellet hagyott gépkocsikhoz. Este 7 óra is elmúlt mire visszaérkeztünk a Tücsöktanyára.

2. nap Szlovénia, Ausztria a B 70-es kerékpárúton
93 kilométer kerékpározás volt beütemezve erre a napra. Merész, ambiciózus terv, ha figyelembe vesszük az emelkedők számát és meredekségét. Nyolc órára volt kitűzve az indulás ideje és néhány perc késéssel el is indultunk. Illetve a völgyből elkezdtük felfelé tolni a kerékpárokat az erdőn keresztül egy meredek ösvényen. Így 400 méter küszködésért cserébe nem kellett 2500 méter kerékpároznunk felfelé a faluba. Rövid szusszanás és máris a Kétvölgy - Kerkafő határállomás felé gurultunk. Úgy terveztük, hogy lerövidítjük az utat és Markovcinál elkanyarodva jutunk Lucovára. A terv jó volt csak az utat nem találtuk, mivel aszfalt utat kerestünk, ami valószínűleg nem létezett, a földút azonban nem nyerte el a tetszésünket. Nem maradt más hátra, mint legurulni Salovciig és onnan ismét felkapaszkodni Zenavlje falucskáig. Miközben haladtunk Kuzma felé folyamatosan változtattunk a tervezett útvonalon amikor találtunk egy jól járható rövidebb utat. Gyönyörű, csendes vidéken, jó minőségű aszfaltozott utakon kerékpároztunk. Mire elértük a tervezett útvonalat csak 4 kilométer plusz volt a lábunkban, mint amit előre elterveztük. A folytatásban a bónusz szakasz következett, hosszú gurulással. Tízórainkat Kuzma előtt egy csodálatos panorámát nyújtó pihenőhelyen fogyasztottuk el majd legurultunk Kuzmáig. Három évvel ezelőtt már jártunk itt. Most azonban nem hazafelé vettük az irányt hanem a szlovén-osztrák határ felé indulva megkezdtük a hosszú meredek emelkedők sorát.
A meleg és a nem ritkán 12 % feletti emelkedők próbára tették a társaságot. Mire elértük Bonisdorf határállomást világossá vált, hogy nem teljesíthető az előre kitűzött táv. Rövidítenünk kellett. Taukánál az R 50-es kerékpárúton jutottunk el Windisch - Minihof érintésével St. Martin an. Raab-ba. Jobbára kerékpárúton, mezőkön és erdőszéleken kanyargó aszfaltozott utakon kerékpároztunk. St. Martin után az út mellett egy tábla hívta fel a figyelmünket egy feltárt római kori temetkezési helyre. A következő falun Neumarkt ad. Raab-on keresztül kerékpározva már csak néhány kilométer volt hátra Alsószölnökig. A falu közepén tábla jelzi a határra vezető utat, ami egyébként nem szerepel a térképeken. Ez egy nem létező határátkelő amit azonban a környéken lakók rendszeresen használnak. Az osztrák oldalon jó minőségű az út, amint azonban átértünk hazai földre, gödrös, kátyús, aszfalton tekertünk. Az Alsószölnök - Felsőszölnök közötti 7 kilométeres szakaszt hamar teljesítettük. Már csak 4 kilométer volt hátra az erdőn keresztül Kétvölgybe. A falu vége felé egy villanyoszlopon lévő piros jelzés egy lakóház udvarán keresztül irányított a turista ösvényre. Az út elején a néhol csúszós avaron tolni kellett a kerékpárokat miközben a kidőlt fákat kerülgettük, más részeken azonban néha sikerült nyeregbe pattanni. A piros keresztet elérve már majdnem célba voltunk. Pár száz méter óvatos gurulás egy esőtől áztatta földúton és máris a Tücsöktanya aljában kanyargó aszfaltozott úton voltunk, ahonnan néhány perc alatt hazaértünk. Három éve ugyanezen az ösvényen kellett menni, mert nem akartunk 25 kilométert kerülni. 2007-ben a szlovén és magyar kormányfő lerakta a Kétvölgy - Felsőszölnök közötti út alapkövét azonban azóta sem történt semmi. Maradt a kerülés illetve a kerékpáros gyalogtúra lehetősége.
Megérkezéskor a kilométeróránk a tervezett 93 kilométer helyett 62 kilométer megtételét mutatta. Nem maradt más hátra, mint előkészíteni a szalonnákat és kolbászokat az esti szabadtűzi sütésre, no meg a tűzrakás, ami nem is volt olyan egyszerű. Minden jó, ha a vége jó. A kolbász és a vörösbor valóban jó volt.

3. nap Ausztria a B 71-es kerékpárúton
Az ünnepnapokon, míg mások még édes álmukat alusszák, mi már a kerékpárok körül sürögtünk - forogtunk, készülődtünk az útra. Nem sokkal 8 óra után a már ismerős erdei kaptatón toltuk felfelé a kerékpárokat. A kitűzött úti célunk a B 71-es burgenlandi kerékpárút körbejárása volt. A Kétvölgy - Szentgotthárd szakasz emelkedői és lejtői jó bemelegítésnek bizonyultak. Szentgotthárdtól Rábafüzesig kerékpárút vezet, majd Heiligenkreuzig a közúton tekertünk. A falu elején az aszfaltra festett kerékpáros jelet követve ráleltünk a kijelölt kerékpárútra. Általában is elmondható, hogy Ausztriában a kerékpárutakon minden elágazásnál útjelző tábla vagy az úttestre festett irányjelzés található. Egyre másra hagytuk magunk mögött az apró falvakat miközben a kerékpárút az ezeket összekötő mezőgazdasági utakon kanyargott. Olyan gyorsan haladtunk, hogy átterveztük a kitűzött programot, tettünk néhány kilométer kitérőt Königsdorf felé, így egy golfpálya mellett vezetett az utunk. Néhány húzós emelkedő után Therme Lojpersdorf üdülőfalunál értük el ismét a tervezett útvonalat. Innen megint száguldó szakasz következett Jennersdorfig. Jennersdorf és Neumarkt között kereszteztük a Rábát és hamarosan az előző napi úton találtuk magunkat. Ismét megtettük a Neumarkt - Alsószölnök - Felsőszölnök - Kétvölgy utat, mint az előző napon. Délután fél öt volt mikor 66 kilométer megtétele után megérkeztünk. Az esti program a lovaglás volt. Néhányan igénybe vették a Tücsöktanya lovas szolgáltatását. Izgalom így is akadt, mert mikor elérkezett a lovaglás ideje eleredt az eső, így csúszott a program. Már sötétedett amikor az utolsó Dróthuszár lovas is visszaporoszkált a házhoz. Még hátra volt a csomagolás mert másnap reggel hét órára volt kitűzve az indulás ideje, hogy Kőszegen ismét próbát tegyünk bejárni a tavaly kényszerűen elmaradt kerékpártúra útvonalán.

4. nap Kőszeg már megint, utazás haza
Reggeli tornának is beillett mire a gépkocsikban elrendeztük a rengeteg csomagot. 80 kilométer autózás várt ránk mielőtt megkezdhettük a Kőszegi hegység meghódítását. A terv az volt, hogy Kőszegről indulva eljussunk az Árpád kilátóhoz miközben érintjük a Hétforrást a Stájer házakat, majd az osztrák oldalon megnézzük a Lockenhausi várat és innen megyünk vissza Kőszegre.
Fél tíz is elmúlt mikor elindultunk a Szabó hegy felé. A Hétforrásig tartó 8 kilométeres szakasz néhány komoly emelkedőt is tartogatott, de minket már megedzett az előző három nap, így nem okozott gondot az emelkedők leküzdése. A forrásnál készítettünk egy csoport képet és elmerengtünk azon, hogy 20 évvel ezelőtt még nem sétálhattunk volna ilyen szabadon ezen a részen lévén ez határterület volt.

A forrás régóta létezik. A mostani formáját azonban 1896-ban a Millennium tiszteletére nyerte el. Ekkor nevezték el a hét vezérről. A több mint 200 liter percenkénti vízhozammal rendelkező forrásnak mind a hét kivezetéséből, ugyanaz a víz folyik.

Az út folytatásában a 470 méter tengerszint feletti magasságból leereszkedtünk 370 méterre. Néhányunkban felmerült az a gondolat, hogy talán nem is jó felé megyünk. Azonban mivel nem lehetett letárni az útról sehol megnyugodtak a kedélyek. Útközben néhány helyen fantasztikus panoráma tárult a szemünk elé. 17 kilométert tekertünk változatos terepen mikor megérkeztünk a Stájer házakhoz, 560 méter magasan voltunk a tenger szint felett.

Az első két épületet Kőszeg városa a XVIII. század végén lakóháznak építette Stájerországból 1750-ben, Mária Terézia Erdőrendtartásának (erdőtörvényének) kiadása után, a szakszerű erdőgazdálkodás megkezdésére behívott erdészek számára. Az erdőőrök 1780 tájától egészen 1954-ig laktak itt, és 1920 után panziót is berendeztek, ahol olcsón árusították teheneik friss tejét, az abból érlelt sajtot, valamint kenyeret, szalámit és bort.
A ma is itt álló haranglábat az 1902-ben elhunyt Kayszrál Károly erdész hagyományából állították, de a harangja ma Szombathelyen, a Falumúzeumban található. A haranggal nemcsak az erdőmunkások munkaidejének elejét és végét jelezték, de olykor az eltévedt turisták érdekében is megkondították.
Az egyik volt erdészházban a Szombathelyi Erdészeti Rt. erdészeti múzeumot hozott létre. A kiállítás a Kőszegi-hegység növény- és állatvilágát, a táj történetét mutatja be.
Nyitva:
Május 1-jétől szeptember 30-ig: Cs, Szo, V: 10-16 óra
Október 1-jétől október 23-ig: Szo, V: 10-16 óra
forrás: Wikipedia

A házak mellett kialakított fedett pihenőhelyen fogyasztottuk el az ebédünket. Az erőgyűjtés után az előttünk álló vadregényes szerpentinen 720 méter magasra kapaszkodtunk egészen a Hörmann forrásig. Innen kezdődött a legnagyobb kitartást igénylő szakasz. Ismét rátértünk a Vasfüggöny túraútvonalra, amely egy vízmosásban vezetett meredeken felfelé. Csak tolni lehetett a kerékpárokat, azt is nehezen a csúszós úton.
1 kilométer után a saras utat felváltotta egy köves út, ami nehezen volt járható, 50 métert kerékpározhattál majd 200 métert tolni kellett. Így ment ez 3 kilométeren keresztül egészen az Árpád kilátóig mely a Dunántúl legmagasabb pontja. 883 méteren áll.

Az Írott-kő (németül Geschriebenstein) első említése a 14. századból származik. A mai Írott-kő nevet az itt áthaladó Batthyány-Esterházy határ feliratozott határkövéről kapta.
1891-ben állították az első kilátót ide. Ez egy fából készült torony volt, mely 1909-ig állt. Az 1913-ban épült kő kilátó közepén húzódik végig, az osztrák - magyar határ ezt a torony közepén egy határkő is jelzi. A kilátó bejárata az osztrák oldalon van.
A vasfüggöny idején a kilátó épületét a drótkerítés kikerülte és osztrák oldalon hagyta, látogatása is csak onnan történhetett. 2002. május 1-jétől a gyalogos és kerékpáros turisták számára határátlépési pontok létesültek a Kőszegi-hegységben, melyek közül az egyik ennél a kilátónál volt. A mai állapot szerint a kilátó legfelsőbb szintjére nem lehet felmenni, le van zárva egy vasráccsal.

Némi csalódással vettük tudomásul, hogy a kilátó legfelső emeletére nem tudunk kimenni, ráadásul az apró bogarak megszálltak bennünket, úgyhogy pánikszerűen elindultunk az osztrák oldalon lefelé vezető murvás úton, ami levezetett az 56-os számú főútra.
Innen következett a minden fáradtságot megérő száguldás 9 kilométeren keresztül Lockenhausig. Tükörsima szerpentinen száguldottunk a falu templomáig. A végére még sikerült egy defektet is összeszedni de szerencsére ez volt az egyetlen műszaki probléma a négy nap alatt.
Nem maradt más hátra mint a Lockenhausi vár megtekintése és visszajutni Kőszegre.

A mai települést 1242-ben említik először, majd 1256-ban "Leuca" néven említik.
Vára a 13. század elején épült királyi várként. Később a Csákok, majd 1270-től Kőszegiek birtoka volt. A tatár ostromnak ellenállt, az osztrák-magyar határharcokban fontos szerepe volt. 1254-ben Győr fia Torda hősiesen védte Leuka várát az osztrákok ellen. A 14. század elején a Kőszegiektől Károly Róbert király elvette. 1390-ben a Kanizsaiak kapták királyi adományként. 1406-ban elfoglalta az osztrák herceg, de 1409-ben visszavették. 1513-ban II. Ulászló monyorókeréki Erdődy Péternek adományozta, de két évvel később már újra a Kanizsayaké volt. A Nádasdy család 1535-ben házassággal, Kanizsay Orsolya hozományaként szerezte meg, és sokat épített rajta. 1605-ben a török eredménytelenül ostromolta. 1636-ban Nádasdy Ferenc felépíttette az alsóvárat, amely ma szálloda. 1676-ban Nádasdy Ferenc kivégzését követően az Esterházyak szerezték meg, Esterházy Pál ugyanis Nádasdy sógora volt. Az I. világháború alatt egy hadifogoly orosz tábornok lakott a várban. Az osztrák államszerződés aláírása és a megszálló csapatok kivonulása után Paul Anton Keller osztrák író vásárolta meg a várat és sokat tett helyreállításáért.

A vár alatti település plébániája 1215-ben már működött. 1336-ban a ferencesek látták el a szolgálatát. Léka 1492-ben vásártartási jogot kapott. 1532-ben a török annyira elpusztította, hogy a Nádasdy Tamás horvát bán által telepített horvátokkal kellett a veszteségeket pótolni. Ekkor pusztult el Léka középkori ferences kolostora is. 1580 körül lakói evangélikusok lettek, katolikus plébániáját csak 1660-ban alapították újra. A mai templomot Pietro Orsolini tervei szerint 1656 és 1669 között Nádasdy Ferenc építtette. A templomot Myrai Szent Miklós püspök és Tolentinói Szent Miklós tiszteletére szentelték fel. Miután Nádsdyt 1671-ben hűtlenség címén kivégezték, vagyonának nagy részét elkobozták, az árvák gyámja az elhunyt veje, Draskovich Miklós lett. 1672 és 1676 között ő irányította a lékai birtokot. Ez alatt szegényházat alapított Lékán és nagy gondot fordított a templomra is. 1676-ban Léka is Esterházy birtok lett. 1719-ben pestis pusztított, ennek emlékére állították a főtéri Mária-szobrot. A 19. század elején Lékának jelentős posztóipara volt és még az ötvenes években is 250 külföldi posztómunkás dolgozott a helyi üzemekben. forrás: Wikipedia

 

A várlátogatást követően bő félóra alatt visszaértünk Kőszegre. Sajnos ismét meg kellett állapítanunk, amint átléptük a határt ismét zötykölődős, kátyús utakon kellett tekernünk. Vajon miért van az, hogy Szlovéniában, Ausztriában a legkisebb faluban is jobb utak vannak. A kérdés költői.
Már csak a kerékpárok és a töméntelen csomag bevagonírozása maradt hátra majd búcsút intettünk Kőszeg városának. A négy nap alatt szép vidéken jártunk, sok szép tájat láttunk és ha lehetőségeink megengedik, talán a nem túl távoli jövőben ismét visszatérünk az Őrség, Vend vidék, Szlovénia és Ausztria útjaira.

2010. május