Tisztelt Olvasó!
Újabb szerző jelentkezik a kerékpártúrák.hu oldalán. Ezúttal Inez írja le a Bakonyban tett túra történéseit és fűz hozzá személyes észrevételeket. Inez már "öreg motorosnak" - akarom mondani kerékpárosnak - számít a Dróthuszárok között. Ha jelen van a túrán, akkor garantált a vidámság. A kacagása sokszor és messzire hallatszik még akkor is, amikor ő a vidámság céltáblája.
Néhány megjegyzés előzetesen. A várakozásokkal ellentétben a kerékpártúra nem állította nehezen megoldható feladat elé a Dróthuszárokat. A Nagyvázsonytól az Öreg erdő elágazásáig tartó szakasz inkább az autóforgalom miatt volt meglepetés. Kevesebb autóra számítottam. Az erdőbe bekanyarodva ez is megszűnt és a Kab-hegy lábáig kicsi szintemelkedéssel és néha gurulással jutottunk el. Az igazi próbatétel a hegy tetejére vezető 3 kilométer kaptató volt. Visszafelé viszont élvezetes gurulásban volt részünk illetve szintben kerékpároztunk egészen Alsó Csinger-ig. Innen 1500 méteres kaptató vezetett fel a múzeumhoz. Említést érdemel még a Csiger és Úrkút közötti 9 kilométer, ami néhány komoly emelkedőt is tartogatott. A Csárda - hegyi őskarszttól már gurultunk illetve szintben kerékpároztunk Nagyvázsonyig. A túrán a Bakony (Déli rész) turista térképét használtuk az eligazodáshoz.
(a szerkesztő)

Különleges alkalom, hogy én írhatom meg a Tour de Bakony beszámolóját. Ezúton is köszönet Gábornak.

Előkészületek, utazás
Május 16-án reggel a Bakonyba vezetett kis csapatunk (most már nem is kicsi mellesleg) útja. Gábor reggel 6-kor várt kettőnket (Öcsi+Inez) a Batthyány téren. A résztvevők egyénileg érkeztek autóval, a találkozóhelyre Nagyvázsonyba. Azok, akik Gáborral szoktak utazni, már tudják, hogy felejthetetlen élményben lesz részük. A legjobb zeneszámok a Világsztárok című CD-gyűjteményén (1-5-ig) találhatóak, úgyhogy ebből a harmadikat be is tettük azonnal Öcsi legnagyobb "örömére". Lalalaaaa.
Ennél jobb már csak a Best of Gábor CD, ami most szerencsére otthon maradt.
Túra
Nagyvázsonyba megérkezvén le is kapta mindenki a biciklit az autóról. 13 fővel vágtunk neki a távnak. Néhányan (mint pl. én), be is kentük magunkat "86-os" faktorral a biztonság kedvéért. Ennek oka, hogy bár kis időjárás felelősünk Viktor nem tartott velünk a túrán, úgy tűnt csodaszép időnek nézünk elébe. Na meg tájnak is, reméltük.
De látni fogjuk-e majd vajon a Balatont? Hogyan fogjuk bírni a túrát, kérdeztük magunktól. Mennyire lesz meredek/hullámos a terep? Hány kilométer van előttünk? (Gábor tájékoztatója szerint 74, de hát már tudjuk, hogy ez csupán egy olyan minimum szintet jelöl, amit ha bárhogy lehet, megtoldunk.
Nagyvázsonyból elindulván Pula felé vettük az irányt. Első megállónk Pula másik végén található háromlyukú híd volt.

A Háromlyukú kőboltozatos híd a faluvégén épült 1896-ban. A bazaltból épített híd a község nyugati végében, a tapolcai országúttól délnek futó földutat vezeti át a Vázsonyi-séden. Védett műemlék, melyet gróf Esterházy Sándor építtetett.

Visszatérve az Ajka felé vezető útra hamarosan Öcs faluba érkeztünk - útközben feltűntek a távolban Taliándörögd hatalmas műholdas tányérjai - aminek a végén megtudtuk mit rejteget Öcsi már évek óta előlünk: juhtelepét! Van, akinél nincs válság, kérem!
Egy újabb 15 kilométert megtéve és egy reggelizős szünetet beiktatva jutottunk el a Kab hegyre, autótól mentes erdei úton. Gondolom, mondani sem kell, hogy hullámos terepen. A Kab - hegy 599 méter magasan fekszik és csodaszép kilátást biztosított nekünk a Balaton irányába. Felmerészkedtünk még a kilátótoronyba is. Sőt meg is ebédeltünk itt.
Mi jöhet még? 18 km kerékpározás, Alsó Csinger és a bányamúzeum!  Az odáig vezető út kellemes erdei környezetben vezetett. Az utolsó néhány száz métert leszámítva gurultunk, csak a Jókai akna környékén található kátyúkra kellett ügyelnünk.
Az előzetesen várt csendes parkerdő helyett hatalmas dzsembori várt bennünket. Amerikai autók találkozója volt éppen. Hozzá hatalmas tömeg üvöltő zenekarokkal. Miután megkértük a múzeum felelőst, hogy beszéljen nekünk egy kicsit a kiállított gépekről, közölte, hogy nem. Majd 2 perc múlva kijött és több mint fél órán keresztül olyan szakszerű előadást tartott, hogy kb. 3 perc után elvesztettük a fonalat. Gondolom egyedül szakemberek vagy mérnökök érthették azt, amit mondott. Tény azonban, hogy nagyon kedves volt tőle, hogy végigvitt minket a kiállításon. Mivel bányában még nem sokan jártak közülünk, lenyűgözött minket a veszély, az elképzelhető szükséges fizikai erő és a körülmények, ahol egykoron a bányászok dolgoztak.

AZ AJKAI BÁNYÁSZAT ÉS A BÁNYÁSZATI MÚZEUM TÖRTÉNETE
Az ajkai bányászat a kiegyezés évtizedében alakult ki. 1865-ben Puzdor Gyula ajkai Hantken Miksa, korának egyik legkiválóbb geológusa kutatásai alapján bányatelket nyitott. A Puzdor testvérek a szén­kiaknázási jogot 1869-ben eladták a budapesti Kohen Testvéreknek, akik szerzett jogukat hamar tovább adták az Union Bank Verein bécsi érdekeltségű társaságnak. 1872-től a már épülő bánya a Kohlen Industrie Verein (Bécsi Szénipari Egyesülés) tulajdonába ment át, amely 1923-ig volt a terület gazdája.
 Az ajkai szénmedencében 1870 és 2004 között 21 aknát mélyítettek, köztük a legfontosabbak: Emma, Krisztina-aknát (1870), Gyula-táró, (1871) Ármin akna (1904) Kövesárok vögyben, Jolán-légakna (1924), melyet 1938-ban szállítóaknává alakítanak és ezzel egy új, nagy területet vonnak be a termelésbe, a későbbi Jókai Bányaként ismert aknaüzemet.
1938-ban a szénterület legészakibb részét tárják fel a Gizella-táróval, majd új lejtősakna-pár kihajtása után, mint Kossuth akna működött 1981-ig, az akna felhagyásáig. 1941-1948 között a szénmedence legmélyebb részén tárják fel a Táncsics és Szkíp-aknával a padragi szénterületet. Az 1980-as évekig működtek.
 A 2004. év szomorú dátum Ajka történetében: 139 küzdelmekkel, gondokkal, örömökkel teli dolgos év után bezárt az utolsó ajkacsingervölgyi barna­kőszén­bánya is. Eddigi létét a Bakonyi Erőmű Rt. ellátása indokolta. A jövőben az erőmű nem igényli tovább az ajkai szenet; importszénnel és fa alapú biomasszával fűtik a kazánokat.

AZ AJKAI BÁNYÁSZATI MÚZEUM
Az 1904-ben üzembe helyezett Ármin szállítóakna 1959-ben befejezte működését. Az ajkai szénbányászat kezdetének 100. évfordulóján, 1965. augusztus 6-án avatta fel Dr. techn. Faller Jenő a soproni Központi Bányászati Múzeum igazgatója az ajkai Bányászati Múzeum létesítményeit. Gyűjteményünk volt hazánk első szabad­téri skanzen műszaki emlékmúzeuma.
Az Ármin szállítóakna bányászati múzeumként való meg­tartását az a sajnálatos bányakatasztrófa is indokolttá tette, amely itt a függőaknában, illetve a föld alatti akna­rakodón történt 1909. január 14-én, ahol gázban, füstben 55 csingervölgyi bányász vesztette életét.
A múzeum megnyitását követő évtizedekben létesült az épületeket körülvevő géppark, az 55 m-es bemutató táró, és egy külön épületben, az egykori bányamentőállomás épületében kapott helyet az Őslény- és Kőzettár.
Múzeumunk épületeit, Shlick aknaszállító gőzgépünket, az Országos Műemléki Felügyelőség 1983-ban műemlékké nyilvánította.
forrás: Az Ajkai Bányászat és Bányamúzeum honlapja

És ha azt hittétek, hogy ezzel már véget ért a nap, akkor nagyon tévedtek. Újabb emelkedők vártak minket. Gábor persze váltig állította, hogy ő sem járt még itt előtte, nem tudja, mennyi van az emelkedőből, mi akkor már rég sejtettük, hogy sok. Végül is, ahogy ez aztán mindig lenni szokott, elértük úti célunkat, az úrkúti őskarsztot. Ez különleges látvány volt. A mangánbánya kőfejtése különleges karsztos jelenségeket és alakulatokat tárt föl, ami felszínen sehol nem található egyébként. A meredek sziklák és a falak között mély "völgy" tátongott. Körbejártuk a terepet, néhányan a lépcsőn is leereszkedtek és lentről is felmérték a köveket.
Az őskarsztot elhagyva a Vázsonyi elágazástól hosszú és lejtős egyeneseken Zsófia pusztát érintve vissza értünk Nagyvázsonyba mintegy megkerülve a Kab-hegyet.
Összefoglalva, hadd tegyek külön említést arról, hogy a túra végül pontosan 74 km lett!
It's magic.
Extrák
Hát teljesen el is felejtettem említeni, hogy Laci külön leutazott Szarvasról már előző este és szállást foglalt, hogy részt vehessen a túrán. Egy igazi Dróthuszár!
Sándor és Klári új tagként csatlakoztak hozzánk és könnyedén vették az akadályokat. Várunk benneteket szeptemberben újra!
Utószó szerzőtársaimhoz (Gáborhoz, Bandy-hoz)
Gábor, Gábor már nemcsak a szervezést adod ki a kezedből (néha), hanem a beszámolót is, még jó, hogy a túrákra azért eljössz. Hihi.
Bandy te pedig, ha nem vigyázol eléggé és túl jól sikerül a kis beszámolóm, akkor, velem kell majd a jövőben versengened.
Hmmm. Nehéz abbahagyni ezt az írást, de felmentelek Titeket. Remélem sikerült minden fontosat és nem fontosat megírni Nektek!
2009. május 16.

Írta: Nemes Inez
Szerkesztette: Horváth Gábor