A szentendrei buszpályaudvarnál gyülekeztek a kirándulásra jelentkezők, hogy eljussanak a Vasas-szakadékhoz. Az érdekesnek ígérkező útvonalnak és talán a kellemes őszi időnek is köszönhetően rendkívül népes társaság gyűlt össze.
Rövid buszozás után, a Kéki kőbánya buszmegállóban leszállva, a sárga+ jelzésen indultunk neki a napi távnak. A sok irányból érkező földutak találkozásánál némi tanakodás után nekivágtunk az egyik felfelé tartó emelkedőnek, remélve, hogy ez a Kőhegyi turistaház felé vezet. Hamarosan a város fölé emelkedő dombtetőről csodálhattuk meg a panorámát. Festői szín kavalkádban pompázó erdő tárult a szemünk elé. Talán az ősz ezernyi színében fürdő erdő teszi, de a látványtól minden alkalommal Petőfi versének sorai jutnak az eszembe.
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggelre, a kikelet.
A harmadik kilométert követően, az enyhe kaptatókat magunk mögött hagyva megérkeztünk a Kő-hegyi turistaházhoz. A tágas, napsütésben fürdő réten előkerültek a hátizsákokból az elemózsiás dobozok. Néhány vállalkozó szellemű útitársunk feltöltötte a kulacsát a turistaház környékén gyűjtött esővízzel, amit a turistaház üzemeltetői azzal a megjegyzéssel adtak, hogy ők is ezt isszák és eddig még nem lett semmi bajuk tőle. A pihenőt követően a Cseresznye-hegy északi oldalában található Vasas-szakadék felé indultunk. Kicsit tanácstalanul kerestük a zöld barlang turista jelet, mert csak sárga jelzést láttuk. Azonban távolabb fel lehetett fedezni a fára festett már lekapart zöld színűt. Időközben megváltoztatták az útvonal jelölését. Ilyenkor nem segít a térkép, csak a GPS szolgál megfelelő útmutatással. Alig több mint egy kilométer után megérkeztünk a Vasas-szakadékhoz, de inkább hasadéknak nevezhető szikla bejáratához. A hasadék 30 méter hosszú, a végén egy barlangnyílással. A legendák szerint a szakadékot a Vasas Sport Klub természetjárói fedezték fel, innen kapta a nevét. A legszűkebb pontján éppen csak, hogy egy ember átfér a magasba törő sziklafalak között. Előkerültek a fényképező gépek, hogy megörökítsük ezt az érdekes természeti képződményt. A szakadéktól leereszkedtünk a Cseresznyés árok aljára. A túraútvonalunk legszebb része következett. Mások is így gondolhatták, mert többször ki kellett térni a szemből érkező természetjáróknak utat adva. A Cseresznyés árok a Lajos-forráshoz vezet. A Bölcső-hegy oldalában számos forrás fakad. A legismertebb ezek közül a Lajos-forrás. Nevét Nagy Lajos királyról kapta, aki sokat vadászott ezen a vidéken. A szentendrei szerbek "Dobrá voda", azaz "Jó víz" néven emlegetik. A hűvösebb idő ellenére számos piknikező volt a forrás szomszédságában található napsütésben pompázó réten. Pokrócokkal felszerelkezve sütötték a szalonnát és rotyogtak a bográcsok is. A kirándulás legmagasabb pontján voltunk. Most már csak ereszkedni kellett lefelé a zöld háromszög jelzésen, a Dömörkapuhoz. Ismét megállapítottam magamban, hogy felfelé menni nehéz, de lefelé rosszabb. Még elhaladtunk a Körösi Csoma Sándor emlékhely előtt, ahonnan remek panoráma tárul a látogató elé. Az emlékmű a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola tanárai és diákjainak kezdeményezésére és közreműködésével készült. Az emlékhelytől egy rövid ereszkedést követően elértük Dömörkaput. Sajnos autóbusz csak a nyári időszámítás alatt és akkor is csak egyszer jár, így gyalogolni kellett 4 kilométert a közúton, hogy elérjük a Kéki dűlő buszmegállót. Innen már "csak egy ugrás a Sugár", akarom mondani Szentendre ahogy, régi reklám szlogen tartja. Néhány perces buszozás után visszaérkeztünk Szentendrére. Ezen a kiránduláson a Pilis újabb érdekes helyén jártunk, számunkra eddig ismeretlen részét fedeztük fel a nagyszerű kiránduló helyeknek. Érdemes követni minket, de még jobb, ha bakancsot húztok és velünk tartotok.
2015.10.31
Bakancsos Dróthuszárok az Ördög gerincen.
A zebegényi Duna parton már sokszor elhaladtam és a tekintetem mindig megakadt az országút oldalában magasodó sziklafalon. Néha apró emberkék mozgó sziluettjeit is látni véltem és irigykedtem hogy milyen szép panoráma tárul a szeme elé az onnan kitekintőnek.
A vágyakozást a idén a beteljesülés követte. A novemberi ősz színorgiába öltöztette a Börzsöny erdejét. Tizennyolcan vágtunk neki Nagymarosról indulva a sárga jelzésen. A városon áthaladva az üdülő övezeten keresztül jutottunk el a hegyoldalra. Már az út elején némi ízelítőt kaptunk a Dunakanyar pazar látványából amikor megálltunk egyet szusszanni az emelkedő tetején, pedig még az elején jártunk az útnak. A lépteink alatt zizegő avaron haladva hamarosan kibukkantunk az erdőből. A tisztásról Lepence nyaralói látszottak a túlsó parton. Rövid pihenőt követően a sárga barlangjelzést követtük. Hegyről le, majd a másikra visszakapaszkodva a keskeny Ördög-gerincen érkeztünk a nehezen megközelíthető Remete-barlanghoz. A barlang előtti látvány festő ecsetjére kínálkozik. Szemben Dömös házai és a hosszan belátható Duna méltóságteljes hömpölygése készteti csodálatra az embert, feledve minden emelkedőt. Jó néhány természetbaráttal találkoztunk, akiket szintén kicsalogatott a kellemes idő, igaz a szél néha viharossá erősödött, amit csak a nyílt terepen lehetet érezni. Visszatértünk a barlang jelre, aminek a színe immár kékre váltott. Időközben itt is átszínezték a jelzést. A térképészek nem győzik követni a jelzés festőket akik ki tudja milyen megfontolásból módosítanak a jelzés színén.
A következő szakaszon néha négykézláb kellett kapaszkodni a meredeken, de ismét egy csodálatos kilátópontnál bukkantunk ki. Ha lehet, akkor ez még szebb látványt nyújtott. A Kittenberger úton ereszkedtünk le Zebegény határáig, ahonnan a sárga kör jelzésen jutottunk el az Ernő-forrásig. Néhányan már kiürítették a vizes flaskájukat így most teletölthették kulacsukat Ernő vizével, a forrásvízzel. Rövid pihenőt követően egy szép szerpentinen a hatodik kanyar után felértünk a Remetekereszt-bércre. A kék jelzésre váltottunk és azon jutottunk el Köves-mezőre. Talán már használtam azt a szót, hogy páratlan de ez a látvány méltó párja az előzőeknek. Szemben a Visegrádi vár magasodik a hegytetőn, kicsit lejjebb a Salamon-torony, és a Dunán úszó uszályok. Balra a szentendrei sziget csúcsa a kettéváló széles folyammal. Ezzel a szívünket lelkünket kitöltő látvánnyal ereszkedtünk le a Duna partjára Nagymarosra, ahonnan ki vonattal, ki autóval tért vissza mindennapi életének helyszínére az aszfaltdzsungelbe.
