2008

Tour de Zemplén 2008

2008. május elseje és pünkösd szerencsés közelsége, valamint az előre ledolgozott munkanap alkalmat teremtett, hogy a Dróthuszárok a hosszú hétvégén 4 napos kirándulást tegyenek az ország keleti sarkában, a Zempléni hegységben. A vadregényes hegyek, zöldellő völgyek, kialudt tűzhányók, a nyugalmat árasztó gyönyörű táj, a domboldalra felkúszó szőlőültetvények, múzeumok, kastélyok, várak, templomok, kis forgalmú utak sokasága várja a kikapcsolódásra vágyó kerékpárost.

Néhány évvel korábban a dróthuszárok közül már többen jártak ezen a vidéken. A kellemes emlékek visszacsábították őket, hogy most újra bejárják a többiekkel az akkori látnivalók helyszíneit és még ismeretlen helyekre is eljussanak.

1. nap

Május első napján, a kora reggeli órákban 13-an, 5 autóval indultunk Budapestről, hogy 260 km autózás után megérkezzünk Pálházára, kirándulásaink kiindulási pontjára. Velünk tartott a dróthuszárok ígéretes utánpótlása, Cooper négyhónapos kislánya is. A reggel hat órai indulást az tette szükségessé, hogy az első napra még egy 60 kilométeres kerékpártúra szakaszt is beiktattunk a programba, Sátoraljaújhely -Sárospatak - Karcsa - Pácin - Nagykövesd (Szlovákia) - Bors (Szlovákia) - Sátoraljaújhely útvonalon.

Pálházán a szállásunk az egymáshoz közeli Ulicska vendégházban illetve az előző kerékpártúrán már megismert Kis - Kocsis vendégházban volt. Két társunk a késői jelentkezés miatt már csak Nagyhután talált magának szálláshelyet.

A vendégház birtokbavétele után visszaautóztunk a bringákkal Sátoraljaújhelyre ahol a rendőrség közelében leparkoltunk, majd nyeregbe pattanva a kollégiumáról és a Rákóczi várról nevezetes Sárospatak felé vettük az irányt. A két város közötti 13 kilométeres szakaszt - egy rövid városi részt leszámítva - a főút mellett vezető kerékpárút köti össze. Sárospatak határában eltávolodtunk a 37-es főúttól és balra kanyarodva a vasúti síneket keresztezve a Rákóczi vár irányába tekertünk. A várhoz vezető úton, az élen haladó későn vette észre a bejáratot, fékezett, megállt és a mögötte haladók, akik nem tartottak elég követési távolságot egymásnak csúsztak. Archie járt a legrosszabbul, kerékpárja nekiütközött a járda szegélyének, ő pedig elesett. Intő jel volt, hogy jobban kell figyelni. A szűkre szabott idő miatt csak a várat és környékét néztük meg, hiszen ránk várt még Karcsa és Pácin egy - egy nevezetesebb épülete is.

Míg a várral és a várkerttel ismerkedtünk, eleredt az eső. Szerencsére csak rövid ideig tartott a kényszerű várakozás. A Bodrog hídján átkelve Pácin felé vettük az irányt. Még alig mentünk pár száz métert amikor egy derékszögű kanyarban Cooper csúszott el az esőtől nyálkássá vált úton és a könyökét lenyúzta. Mióta együtt kerékpározik a csapat nem volt ennyi galiba, mint most rövid két órán belül. Gyors elsősegély után, talán az ünnepnek is köszönhetően, gyér forgalmú utakon folytattuk a túrát. Vajdácska határában egy tábla tájékoztatott minket, hogy az Eurovelo kerékpárútvonalon járunk.

A következő település Karos határában az út bal oldalán, váratlanul egy honfoglalás kori temetőre bukkantunk. Mint megtudtuk az országban az egyik leggazdagabb honfoglalás kori régészeti lelőhelyénél állunk. A leletek sokasága arra utal, hogy a X. század első felében a magyar nagyfejedelmek valamelyike - ha épp nem a legnagyobb - és kísérete; vezérei, harcosai laktak e tájon. Az ősök emlékét ma a Honfoglalás kori Régészeti Parkhoz tartozó rekonstruált temető őrzi. Újabb hat kilométer kerékpározást követően megérkeztünk a következő említést érdemlő látnivalóhoz, Karcsa román stílusú, 12-13. században épült templomához.

Karcsa a Bodrogköz legrégebbi települése. Elsőként 1186-ban említik, de már a honfoglalás előtt is lakott volt. A falut körülvevő mocsaras, nádas terület megvédte a tatárok és törökök dúlásától. A templomot faragott gránitkövekből építették és fazsindely tető borítja.

A karcsai templomról Tompa Mihály is megemlékezett.

Részlet a költeményből: "Vándor! Bodrogközön megállj./ A csendes Karcsa partinál:/ Hol vándor eszterágok/ Lármás seregbe gyűlnek,/ És hablakó búvárok/ Örvény ölébe tűnnek./ Hol a sirály habokra csap,/ Gyorsan, miként a gondolat/ Midőn halászni megy:/ Ott látsz álmélkodással egy/ Veres márványból alkotott/ Régi templomot."

A Bodrogköz sík vidékén kerékpározva a távolban jól látszottak a Zempléni hegység vadregényes csúcsai, amerre a következő napok túrái majd kanyarognak. Most azonban még a karcsai templomtól négy kilométerre elterülő Pácin nevezetessége a Bodrogközi Múzeum előtt álltunk.

Műemléki értékét az adja, hogy Magyarország legnagyobb, egyedülálló reneszánsz kastélya. Története évszázadokra nyúlik vissza. A 14. században a tokaji vár tartozéka, a török hódoltság után a Serédi, majd az Alaghy család tulajdona. Birtokjogát 1571-ben a Mágóchy család szerezte meg, a jelenleg is látható kastélyt 1560-1581 között építették. A hajdani fényében pompázó kastély egyik fő nevezetessége a Bodrogköznek.

Már a délután közepén jártunk amikor a múzeumot magunk mögött hagyva, pár száz méter kerékpározás után balra kanyarodva elértük az elhagyatott magyar - szlovák határt. Hála a schengeni határoknak, idén már nem kellett megállni a határátkelésnél. Néptelen utakon jutottunk el az első szlovákiai magyarok lakta településre Nagykövesdre. Miközben a falu felé kerékpároztunk, megpillantottuk a falu közepén, egy dombtetőn kiemelkedő vár maradványait. Ez egy újabb meglepetés volt, ami az előkészületek során elkerülte a figyelmünket.

említi először oklevél, ekkor a Rátold nembeli Mátyás birtoka volt. 1287-től a Baksa nemzetségé, akik a 13. - 14. század fordulóján várat építettek ide. A várat először 1323-ban említik. Nagykövesd néven 1358-ban említik először. A várat 1451-ben Giskra hadai foglalták el, 1459-ben Mátyás király serege visszafoglalta.

Ettől kezdve többször gazdát cserélt. Az 1500-as évek végén, kisebb megszakításokkal újból a Baksa nemzetségbelieké lett, és az övék is maradt 1672-ig, amikor a birtokos Soós György belekeveredett a Wesselényi-féle összeesküvésbe.

1673-ban a várat Coob tábornok császári csapatai felgyújtották és elhagyták. Falai a 18. század első felében még épek voltak, de kövei egy részét később a Szirmay-Fischer család kastélya és a római katolikus templom építésénél elhordták.

A 18. század elején a Klobusitzkyak, majd részben Szirmay Antal a tulajdonos. Később a Fischer család is résztulajdonosa lett. A 19. század végén nagyrészt a Windischgrätz, Jósika és Gedeon családok birtoka.

1910-ben 1089, túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott.

Velky Kamanec, azaz Nagykövesd után újabb magyarlakta településeken kanyargott a túra útvonala. Hamarosan átkeltünk a Bodrogon átívelő hídon, majd egy forgalmasabb úton tekertük a pedálokat Sátoraljaújhely felé. Egyik túratársunknak eszébe jutott, hogy gimnazista korában ezen a vidéken járva megnézték Rákóczi Ferenc születésének helyét, ami Borsiban található. Éppen útba esett nekünk is, így tettünk egy kitérőt a kastély felé. Éppen zárni készültek a félig romos múzeumot, amikor megérkeztünk. Nem kellett sokat kapacitálni a magyar nemzetiségű idegenvezetőt, aki mint kiderült a mindenese a kastélynak. Idegenvezetője, gondnoka, alapítvány vezetője az épületnek. Megismertetett minket Rákóczi Ferenc életével, a kastély múltjával, jövőjével. Mondandóját némi rasszizmussal, politikai kiszólásokkal fűszerezte. Hallhattunk Trianonról, cigányokról, Gyurcsányról és mindenről, ami a helyhez és Borsihoz kapcsolható. A látogatás végén egy nemzeti színű szalagerdővel sűrűn feldíszített szoba közepén egy pohár borral búcsúztunk, idegenvezetőnknek ugyanis "minden magyar testvérével" koccintania kell. Mi voltunk aznap a 12. csoport... J

Innen már csak néhány kilométer volt hátra Sátoraljaújhelyig, ahol a csak gyalogosok és kerékpárosok által használható határátkelőn keresztül visszaérkeztünk az autókhoz. Felraktuk az autók tetejére a kerékpárokat és visszaindultink Pálházára. Andris és Archie bevállalta, hogy Pálházára (+17 km) kerékpárral mennek vissza. A nemrégiben átadott nagyon jó minőségű kerékpárút egészen Mikóházáig vezet. Időközben a pécsi dróthuszárok is megérkeztek, immár teljes volt csapat .

2. nap

Bízva a javuló időjárásban, a második és harmadik nap programját megcseréltük, és a füzérradványi kastély meglátogatását a nap végére helyeztük át. Így reggel 9 óra után néhány perccel elindultunk a füzéri vár irányába. Az odavezető 7 kilométeres út - hosszan elnyúló emelkedőivel - hamar szétszakította a túrázókat és két-három fős csoportokban érkeztek meg a vár lábánál található parkolóhoz. A várhoz gyalog lehet feljutni a néhol sziklás és meredek szerpentinen.

Felérve a huzatos várba a látvány kárpótlást nyújtott a fáradalmakért.

Várlátogatás után a következő megállót a porcelánjáról nevezetes Hóllóházán terveztük. Addig azonban még egy hosszú gurulás várt ránk vissza a füzéri elágazásig, hogy aztán ismét egy rövid, de meredek emelkedőt leküzdve jussunk el a porcelángyár múzeumához.

Hollóházán a gyár múzeumában megcsodálhattuk a szebbnél szebb kiállított tárgyakat és a közben kisütött nap simogató melegében megtartottuk az ebédszünetet.

A folytatás Kéked - Abaújvár - Telkibánya - Bózsva - Pálháza útvonalon vezetett. A lászlótanyai elágazásig folyamatosan felfelé mentünk, majd következett a guruló szakasz Telkibányáig. A kis hegyi település után ismét emelkedni kezdett a kanyargós út mintegy 2 kilométeren keresztül, ezt követte a hosszú (10km) gurulás egészen Pálházáig. Nem mentünk vissza a szállásra, hanem egy kis kitérővel megtekintettük a Károlyiak füzérradványi kastélyát. A még megteendő út hossza és a kitérő valóságos távolsága között némi eltérés mutatkozott, így a többiek szerint új mértékegység született: 1 Gábor = 2,6 kilométer. Névadóként csak remélni tudom, hogy hamarosan az SI mértékegység rendszer részévé is válik, mint kerékpáros mértékegység.

A kastély homlokzatát nagyjából felújították, a belső termei közül azonban csak hét szobát hoztak rendbe. Még ebben az állapotában is látszik, hogy milyen pompás épület volt fénykorában. A kastélytól 2,6 km gurulás után visszaérkeztünk a szállásunkra. Az jó időt kihasználva sokáig időztünk a vendégház kertjében miközben mindenki sütögette - a pecsenyéje helyett - a szalonnáját, Inez pedig átvehette a harmadik túráért járó, jól megérdemelt Dróthuszár matricát.

3. nap

Ez a nap volt a túra király etapja, mind a nehézséget mind pedig a természet szépségét illetően. Reggel a szokásos időben Kőkapu felé vettük az irányt. A rossz minőségű aszfaltúton többször kereszteztük a kisvasút síneket, mígnem balkéz felől egy sorompóval lezárt utat meg nem láttunk. Innen indult a hegyen keresztül vezető 23 kilométeres szakasz. A sorompót megkerülve az erdőben az összehajló fák lombkoronája alatt vezetett az 5 kilométeres emelkedő a Gerendás rétig. Az sorompótól az út amúgy nagyon jó minőségű, mégis sikerült egy defektet összeszedni. A legtöbb időt azzal töltöttük, hogy a meredek völgyben csordogáló patakhoz lemásszunk, megkeresni a lyukat a gumin. Míg mi hárman a kerékpárt szereltük a többiek elérték a hegy csúcsát és a Gerendás réten pihenőt tartva, bevártak minket.

A folytatásban hosszú gurulás következett. a kacskaringós szerpentinen egymás után hagytuk magunk mögött a három településrészből álló Háromhutát (Újhuta, Középhuta, Óhuta). A huták elágazásánál Regéc felé kanyarodtunk. Ismét következtek az emelkedők egészen a Regéci várhoz vezető út elágazásáig. Itt a szeles, de legalább napos fennsíkon ebédszünetet tartottunk.

A folytatás ismét gurulás, aminek a vége egy hosszan elnyúló emelkedő volt, így jutottunk el Fonyra. Kiértünk a védelmet nyújtó hegy öléből. Ezt követően találkoztunk aznapi legnagyobb ellenfelünkkel a Hernád völgyét felkavaró igen erős széllel. Mint tudjuk, a kerékpárosnak a szél mindig szemből fúj, most sem volt ez másképp. Jellemzésképpen talán azt mondhatnám, hogy lejtőn is tekerni kellett. 13 kilométer után Gönc érintésével Telkibánya felé fordultunk. A híres gönci pálinka helyett a Huszita ház szomszédságában egy fagyival kárpótolták magukat az igencsak elcsigázott kerékpárosok. A Gönc - Telkibánya 11 kilométeres szakaszon csak a hullámos és szélfútta terep érdemel említést. Az abaújvári kereszteződést elérve már tudtuk, hogy mi következik, ezt a szakaszt már előző nap egyszer megtettük. Ismét következett az emelkedő, majd a hosszú kilométereken át tartó gurulás. Célba érkezéskor 71 kilométer megtételét mutatta a kilométeróra.

4. nap

Kora reggel felpakoltuk a kerékpárokat az autókra és elindultunk Tokajba, hogy a hegyet körbekerekezzük és felkapaszkodjunk a Kopaszhegy csúcsára is. Útközben elkezdett csepegni az eső feladva leckét, hogy mit is tegyünk. A szemerkélő eső ellenére maradtunk az eredeti tervnél és elindultunk Tarcal felé Bodrogkeresztúr érintésével. A 38-as utat magunk mögött hagyva a szinte forgalommentes úton tekertük a pedálokat. Tarcalban tábla jelezte a TV torony felé vezető utat. Megkezdődött 8 kilométeres kapaszkodás a Kopasz hegyre. Az eső egyre jobban rákezdett és a haladásunkat a minősíthetetlenül rossz, kátyús, gödrös út is megkeserítette. Nem sokkal dél előtt elértük a csúcsot. A látvány most nem volt annyira lenyűgöző, mint reméltük. A lefelé gurulásban sem volt sok örömünk, nagyon csúszott az út és a gödröket kellett kerülgetni. Ennek ellenére a Kopasz hegy meghódítása méltó befejezése volt a négynapos kerékpártúrának. Már csak egy rövid városnézésre maradt idő és mi is besoroltunk a négynapos ünnepek után hazafelé tartó autók hosszú folyamába.