Kirándulásunk leírása hazánk egyik leglátványosabb tájára kalauzolja el az olvasót. Vadregényes hegyek, zöldellő völgyek, lankás szőlőkkel beültetett dombok, történelmi városok, várak, várromok, régi kastélyok, ipartörténeti helyek közé.

Az utazás szervezésénél felmerült a szokásos dilemma. Miként érhető el leggyorsabban, legkönnyebben és a legolcsóbban az indulási hely. A MÁV menetrendet és a rendelkezésünkre álló időt figyelembe véve most nem a vasút mellett döntöttünk, hanem inkább gépkocsival utaztunk Tokajba. Ebből adódóan felmerült a következő kérdés: hol tudjuk biztonságban hagyni a gépkocsinkat, hogy még akkor is meglegyen amikor visszaérkeztünk? A választ a tokaji tourinform segítségével egy e-mail levélváltás adta meg. Az iroda ajánlotta az akkor már nyitva tartó Lux panzió nevét, címét és telefonszámát,. nekik volt őrzött parkolójuk. A szállásokat szintén a Net-en talált szállásjegyzékből választottuk ki. Igyekeztünk úgy szállást foglalni, hogy a bejárni kívánt útvonal lehetőleg egyenletesen legyen elosztva a három napra.

Közel 250 km autózás, 3 órai utazás után, délelőtt 11 órakor túránkat a boráról nevezetes Tokaj városában kezdtük és végcélunk is e nevezetes város volt.

A panzió parkolójában hagytuk a gépkocsit, ahol ráadásul még pénzt sem fogadtak el a parkolásért. Az út egy rövid szakaszon kerékpárút, majd a kissé forgalmasabb 38-as úton vezetett a 6 kilométerre lévő Bodrogkeresztúr felé. Miközben hajtottuk a pedálokat több helyen is láttuk az előkészületeket az EU ünnepségekre. Bodrogkeresztúr főutcáján egy tábla keltette fel figyelmünket: "Magyar Motorok Múzeuma".

Úgy gondoltuk, hogy a nagyobb kétkerekű testvér múzeumát érdemes szemügyre venni közelebbről is. Mint kiderült, egy házaspár áldozatos gyűjtőszenvedélyének eredménye a kiállítás, ahol az 1945 után készített magyar motorkerékpárokat állították ki (Dongó, Berva, Tünde, Panni, Csepel, Danuvia, Pannónia). A belépés ingyenes, illetve a látogató annyit ad belépőre amennyit akar. Ezekből az adományokból tartják fenn a múzeumot és szerzik be az újabb lerobbant állapotú motorokat, hogy felújítva kiállítsák őket. Bodrogkeresztúrt elhagyva felkapaszkodtunk a dombtetőre és a Bodrog néhány kanyarulatát fentről szemlélve Szegilong néhány száz méter hosszú kerékpárútján és Olaszliszka, Vámosújfalu, Bodrogolaszi szegényesnek tűnő házai között vezetett az utunk.

Olaszliszka és Bodrogolaszi a tatárjárás után IV. Béla által idetelepített olasz szőlőművelőkről kapta a nevét. Említést érdemel a XIV. századi gótikus, majd a XVIII. században barokkosított olaszliszkai templom.

Bodrogolaszinál a vasutat keresztezve hullámosabb terepre érkeztünk, ami eltartott egészen Sárospatakig. A városban a Rákóczi úton haladva a Várkertnél jobbra fordultunk és a kerten keresztül értünk be a várba. A várkastély bejáratánál áll II. Rákóczi Ferenc szobra mintegy üdvözölve és látogatásra késztetve a vándort, hogy megismerkedjen a pataki várral, ami a hazai gótikus és reneszánsz építészet legértékesebb együttesei közé tartozik.

A vártemplomtól visszakerekeztünk a Rákóczi útra, és azon folytattuk utunkat, a Református Kollégium előtt elkerekezve Zemplén vármegye régi székhelye, Sátoraljaújhely felé. A vasúti síneket keresztezve még 13 kilométer volt hátra a forgalmas 37-es főúton, amíg megérkeztünk a régi vármegye székhelyére. A város határától, a benzinkúttól ismét kerékpárúton tudtunk haladni egészen a város központjáig, a Kossuth térig. A város számtalan látnivalót tartogat az idelátogató számára.

A város a Hegyalja legnagyobb települése. 1361-ben emelték városi rangra. 1756-1950 között Zemplén vármegye székhelye. A városháza épületében az akkori vármegyeházán kezdte Kossuth Lajos a pályáját, s annak erkélyéről mondta el első szónoklatát.
A csodarabbi Teitebaum Mózes sírja, (a régi zsidótemetőben, a Kossuth u. végén ) zarándokhely. A hagyomány szerint a rabbi meggyógyította a gyermek Kossuthot és nagy jövőt jósolt neki. "Te leszel a néped zászlóhordója". A Magashegyet a téli sportokat kedvelők autóúton is elérhetik, a kilátóból gyönyörű látvány tárul a nézelődő elé. A Széphalom nevű helység még a városhoz tartozik, itt élt, a mai Kazinczy Emlékcsarnok helyén álló házban, a magyar felvilágosodás nagy alakja, Kazinczy Ferenc.

A városközpontból a főúton folytatva az utat jutottunk el Széphalom érintésével Mikóházára. A forgalom jelentősen csökkent miután elhagytuk a határátkelőkre vezető útszakaszt. A terep is egyre hullámosabbá vált és egyre lassabban tekertük a pedálokat, de az is lehet, hogy már mi voltunk egyre fáradtabbak. Mikor a kilométer óránk már a 67-es számot mutatta megérkeztünk Pálházára, a Kis Kocsis vendégházba. Szállásadóink már vártak bennünket, mert útközben telefonon jeleztük az érkezésünk várható idejét. Szállásunk egy régi parasztházban volt, belülről szépen felújítva. Két hatalmas szoba, két nagyon kultúrált fürdőszoba és egy teljesen felszerelt konyha és étkező állt rendelkezésünkre. Választhattunk, hogy melyik szobát vesszük igénybe. A házban gázfűtés is volt, ami igencsak elkelt este, mert a levegő addigra lehűlt. Ezen a szálláshelyen akár 8-10 ember is elfér.

Másnap reggelre korai indulást terveztünk. Egy kicsit módosítottunk az eredeti terveinken. Az előző napi tapasztalatok birtokában úgy döntöttünk, hogy inkább teszünk egy kis kitérőt és megnézzük a Füzéri várat, kihagyjuk a Hollóházától Telkibánya érintésével Pálházára visszavezető szakaszt. Így kimaradt Kéked, Abaújvár, Telkibánya és Szép Ilonka sírja, de ez a szakasz már nem fért volna bele az aznapi látnivalók közé.

Reggel 8 órakor - már mint újdonsült uniós állampolgárok - a nyeregben ért bennünket a templom harangzúgása és a jó minőségű úton, Füzér felé vettük az irányt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, kellemes bizsergető, kora reggeli meleg volt. Füzér felé kerekezve már messziről láttuk a vulkánkúp tetejére épített várat, és láthattuk, hogy hová kell felkapaszkodnunk. A Hollóháza felé tartó elágazásnál megkezdtük a 4 kilométer hosszú kapaszkodásunkat a várhoz, egészen a vár alatti parkolóig. A falutól néha már toltuk a kerékpárokat. A kerékpárokat a parkolóban hagyva csak gyalog lehet felmenni a várba. A turista úton egy köves ösvényen, néha csak egy rozoga korlát védelmében. A látvány azonban kárpótlást nyújtot a 15-20 perces kemény kapaszkodásért, miközben fürkész tekintetünket körbejártattuk a szemünk előtt elterülő panorámán. A várba a belépő 300Ft-ba kerül.

A parkolótól 4 kilométer, hűsítő szellővel fűszerezett gurulás után visszaértünk az elágazáshoz, hogy jobbra kanyarodva egy meredek emelkedővel tarkított kanyargós 1 km után megérkezzünk Füzérkomlósra. Innen enyhe emelkedőn, a Nyíri patak völgyében hajtva a pedálokat négy kilométer után megérkeztünk a Hollóházi Porcelán Múzeum bejáratához.

A gyönyörű porcelánoktól elválva visszafelé folytattuk utunkat, most már gurulva ismét elértük Füzérkomlóst, hogy egy jobb kanyarral a régen a füzéri várhoz tartozó Nyíri felé vegyük az irányt. Változatos terepen, hol enyhe emelkedőn, hol enyhe lejtőn hagytuk magunk mögött a megtett kilométereket, mígnem Bózsva előtti hosszú egyenesben felbukkantak azok a hegycsúcsok, melyeken át akartunk kelni. Még Pálháza előtt a kisvasút sineit látva jobbra kell kanyarodni a Kőkapu felé. A Kőkapura vezető út eleje a közeli bánya miatt szürkésfehér perlit színű. A kisvasutat többször kereszteztük sorompó nélküli átjárókban, mígnem a negyedik keresztezés után a balról beágazó aszfaltozott utat egy lezárt sorompó állta el. Nekünk erre kellett fordulnunk, hogy a "Z" turistajelzést kövessük egy darabon.

A sorompót megkerülve a Zempléni Tájvédelmi Körzet területére értünk. Itt csak előzetes engedéllyel lehet kerékpározni, még a forgalomtól elzárt úton is. Még indulás előtt sikerült beszereznünk az engedélyt. (lásd később a címek, elérhetőségek résznél) Az erdőben a fák sűrű lombkoronája alatt vezetet az út. A sűrű lombkorona alól néha kivillanó égen gyülekezni kezdtek a sötét viharfelhők. Mire majdnem felértünk a hegycsúcsra már annyira esett, hogy elő kellett venni az esőkabátokat is. Hol tekerve, hol a kerékpárokat tolva 5 kilométer erdei kerékpározás után felértünk a legmagasabb pontra, a Gerendás rétre. Innen már gurulás következett és közben vége lett a nyári zivatarnak is. Mire elértük az utat a másik irányból is lezáró sorompót a menetszél teljesen megszárította a megázott felszerelésünket és ruháinkat. Hamarosan Háromhuta házai mellett kerékpároztunk. A község a Zemplén közepén helyezkedik el és három önálló településrészből, úgymint Óhuta, Középhuta, és Újhuta áll. Középhuta után az útkereszteződésben jobbra fordultunk Regéc irányába.

Regéc után még egy kisebb dombra kellett felkapaszkodnunk, hogy aztán egy robogó szakasz következzen egészen Fonyig. A falu után már a Hernád völgyében kerekezve, enyhe emelkedőn haladtunk Korlát községen keresztül, mindaddig míg egy piros jelzést mutató fénysorompó meg nem állított bennünket. A szabad jelzés után, a síneken átkelve, az útkereszteződésben balra kell kanyarodnia annak, aki Boldogkőváraljára akar eljutni. Aki szeretné megnézni a Vizsolyi Bibliát, annak jobbra kell fordulnia. Az egyenes úton balkéz felől már látszik Boldogkő vára. Két kilométer után ismét kereszteztük a vasutat és az azt követő kereszteződésben balra fordulva hamarosan Boldogkőváralja közepén találtuk magunkat. Szállásunk a Tekerjes fogadóval szemben lévő régi csendbiztos házából kialakított, falusi vendéglátásra berendezkedett házban volt. Este hatot mutatott az óra. Itt lehetőségünk adódott a szállással együtt előzetesen vacsorát és reggelit is rendelni. Két hatalmas szoba áll a vendégek rendelkezésére, így egy nagyobb társaság is meg tud itt szállni. Mindkét szálláshelyünkön elfogadnak üdülési csekket is.

A következő reggelen nyolc órakor, már ismét a nyeregbe szálltunk. A falu végében átkeltünk a Tekeres patak kis hídján, hogy Abaújalpár szélső házait éppen csak érintve egyenesen folytassuk utunkat. A hetedik kilométer megtétele után a következő útelágazásnál balra fordultunk a tábla által is jelzett Erdőbénye felé.

Ismét megkezdtük a felfelé kapaszkodást az Aranyos völgy árnyas útján. Ezen a 13 kilométer hosszú szakaszon az út a feléig emelkedik, hogy aztán kárpótlásul, mint a szélvész, berobogjunk Erdőbényébe. A falu közepén kettéágazik az út. Az egyik Tolcsvára, a másik Szegilongra vezet. Mi az utóbbi felé vettük az irányt és rövidesen a 37-es főutat keresztezve az egyszer már érintett Szegilong kerékpárútján haladtunk. Bodrogkeresztúrnál eltértünk az első napi útvonaltól, és a Nagy kopaszt mintegy körbekerekezve Tarcal felé vettük az irányt.

Időközben feltámadt, a kerékpárosok ősi ellensége, a szél. Mint tudjuk, a szél mindig szemből fúj, akármerre kanyarodik az út. Most sem volt ez másként. Tarcalra, emelkedőkkel tűzdelt úton jutottunk el, hogy aztán a sík terepen a széllel küszködve jussunk el ismét Tokajba.

A város határától kerékpárút vezet egészen a központig. Útközben számtalan borozó kínálja portékáját, a Hegyalja levét, a finom Tokaji borokat. Még egy rövid városnézést iktattunk a programba, mielőtt végleg búcsút vettünk a Hegyaljától és a Zempléni hegyvidéktől. Délután egy óra volt mikor elindultunk hazafelé, az autó tetején a kerékpárokkal.