Kerékpártúra a császárvárosban, Bécsben és környékén

Kerékpártúra a császárvárosban, Bécsben és környékén

A 2006-os esztendő kiemelkedő kerékpártúrájának ígérkezet a Bécsben és környékén tervezett kerékpártúra. Néhányan már kerékpároztunk az osztrák utakon, de akik nem bringáztak még Ausztriában azok úgy érezhették, hogy egy másik kerékpáros dimenzióba kerültek. Nem láttunk türelmetlen autósokat, akik fel akarták lökni a nyeregben ülőket, erőszakosan viselkedőket, azon ritka alkalmakkor, amikor a kerékpárosnak és az autósnak egy úton kellett közlekednie. Ausztriát behálózzák a kerékpárutak, mint az emberi testet az erek. Szinte mindenhova el lehet jutni kerékpárúton, vagy kerékpársávon esetleg kijelölt kisforgalmú közúton.

Hónapokig tartó szervezés és előkészület után június végén, egy szombati napon reggel indultunk két gépkocsival és egy utánfutóval, hogy körbebejárjuk a monarchia csodálatos fővárosának nevezetességeit, eljussunk a méltán nevezetes Bécsi erdőbe, megnézzük Klosterneuburg hangulatos városkát, felkeressük Kreuzenstein várát és a Donau Auen Nemzeti Park háborítatlan árterületét.

A - reményeink szerint a közeli jövőben már csak virtuális - osztrák magyar határt átlépve feltűnik, hogy a Fertő tó magasságában az autósztrádát szélerőművek sokasága szegélyezi, majd rövidesen az ÖMV hosszan elnyúló olajfinomítója mellett robogtunk el, és hamarosan megpillantottuk a sztrádáról jól látható Gasometer city városrészt, túránk egyik célpontját. Bécs határában az A 23-as utópályára kanyarodva a Práterbrückén keresztül fél egy körül megérkeztünk Bécs Kaisermühlen városrészében, a Duna part közelében fekvő campingbe.

Már hónapokkal előbb lefoglaltunk egy 5 személyes lakókocsit, amihez nagy élősátor, hűtőszekrény, kerti asztalok, székek tartoztak. A társaság többi tagja pedig a lakókocsi mellett felállította a három sátrat, mintegy „szekértábort” alkotva. A táborverés kicsit hosszadalmasra sikeredett köszönhetően a köves talajnak, de végül is kora délután nyeregbe pattantunk, hogy a szomszédban elterülő Alte Donau–t, a bécsiek kedvelt pihenőhelyét felkeressük. Ez az öreg Duna egyik ága volt valamikor, mára azonban a folyamszabályozás állóvízzé alakította át.

Ez az egész Duna-térség, szinte korlátlan felüdülési és kikapcsolódási lehetőséget kínál. Az Alte Donau idillje sok bécsi számára a hétköznapok megszokott része. Jut itt hely a kocogóknak, kerékpározóknak, a görkorcsolyázóknak, fürdőzőknek, vitorlázóknak és minden a szabadidő eltöltésére alkalmas kikapcsolódásnak. Miközben a parton tekertük a pedálokat, a távolban feltűntek az UNO City, a bécsi ENSZ város épületei és az égbe törő Dunauturm csúcsa, mutatva az útirányt, hogy a torony teraszáról, a magasból is pillantást vethessünk Bécs városára. A kilátás pazar, miközben fürkész tekintetünk körbejár a távolban feltűnnek a Grinzing szőlővel beültetett lankái, a Práter óriáskereke, a Stephans Dóm tornya és megannyi műemlék épület. A látvánnyal eltelve, 24 másodperc alatt 150 métert zuhanva ismét az anyaföldön voltunk, hogy a város egyik nagy parkja az Augarten felé vegyük az irányt.

A Duna másik partján fekszik a hatalmas park, benne a két II. Világháborús betonmonstrummal a Flakturm-okkal. Az Augarten a XVII. században császári pihenőkastély volt hatalmas parkkal övezve. II. József tette nyilvánossá. A kastély egy részében a világhírű porcelánmanufaktúra, a másik szárnyában a híres bécsi gyermekkórus a Wiener Sängerknaben diákotthont helyezték el. Az Augarten zegzugos sétaútjait elhagyva a Rembrandt str. kerékpárútján a Donau kanal felé vettük az irányt, hogy a partján kerékpározva kimenjünk Bécs 11. Simmeringnek nevezett kerületében álló Gasometer city-be. Egy defekt az üvegtörmelékes folyóparton azonban keresztülhúzta terveinket. Mire kicseréltük a lyukas kerékpárbelsőt, elszaladt az idő, el kellett halasztani a látogatást a következő napra. A szürkületben a Práter széles sugárútján, a vurstli odaszűrődő hangjaitól kisérve kerékpároztunk vissza a kempingbe, hogy elfogyasszuk az első „tábori vacsoránkat.”

A második nap az ilyenkor szokásos menetrend szerint indult. Hét óra körüli ébresztő, tisztálkodás, reggeli, programismertetés, sátorbontás. Mivel most csillagtúra szerűen kerékpároztunk ez utóbbi kimaradt a reggeli rituáléból. Ennek ellenére természetesen, mint minden csapatban nálunk is akadt aki nem tudott időre elkészülni, így kényszerű várakozásra ítélte a többieket.

Ekkor e sorok írójának eszébe ötlik, hogy Dan S. Kennedy amerikai üzleti guru írja egy helyütt az Időgazdálkodás vállalkozóknak című művében.

„Meggyőződésem, hogy nem szabad bízni olyan emberben, aki nem tud betartani találkozókat, megtervezett feladatokat, és ütemterveket. Egymáshoz tartoznak a következő elvek: tisztelet a mások ideje, véleménye, tulajdona, jogai, és szerződései iránt. Az emberek sokat elárulnak magukról, hogy pontosak-e vagy sem.”

Milyen igaz gondolatok! Lehetőség szerint legkésőbb 9 órakor el kell indulni, hogy minden tervbe vett látnivalót – itt Bécsben pedig bőségesen van - meg tudjunk nézni.

A második napi program a tervek szerint először a Bécstől 10 kilométerre fekvő Klosterneuburg városkába vezet, majd visszafelé a Donauradwegen kerékpározva Bécs belvárosának nevezetességeit akartuk megtekinteni. A nap befejezése képpen pedig a kényszerűségből elmaradt Gasometer city felkeresése volt a célunk.

Utunk Klosterneuburg felé a camping szomszédságában elnyúló 20 kilométer hosszú Donauinselen vezetett. A Duna szabályozásakor létrehozott mesterséges sziget mindkét partján vezet kerékpárút, így a látvány függvényében hol az egyik, hol a másik oldalán kerékpároztunk. A szigetről nézve egészen más látványt nyújtottak az UNO city épületei és a Donauturm égbetörő csúcsa. Vasárnap lévén a korai napsütésben számtalan kerékpárossal és piknikelésre készülődő emberrel találkoztunk. A Nordbrückén keresztül elértük a Duna jobb partján vezető nevezetes kerékpárutat a Donauradweget. A kerékpárút ezen a szakaszon, néha a forgalomtól elkülönített sávon, néhol csekély forgalmú közúton, máskor pedig kerékpárúton kanyarog. A gyakorlatlan vándor dolgát megkönnyítik a sűrűn kirakott útjelző táblák. A városba érve a Centrum feliratú tábla iránymutatását követve a dombtetőn álló Klosterneuburgi Apátsághoz érkeztünk bő egy óra kerékpározást követően.

A belső város több kisebb nagyobb halomra települt. A legmagasabb halmon áll a két sudár gótikus tornyú és két zöldpatinás barokk kupolájú apátság, a századokon át egymást követő építészeti stílusok valóságos múzeuma. A templom legértékesebb kincse a zománc Verduni oltár. A készítője három képsorban ábrázolja a Mózes előtti, s utáni bibliai korszakot és Jézus élettörténetét. Említést érdemel az apátság múzeumként működő császári szárnya, benne a Császárlépcső, a Márványterem, a Gobelinterem és a többi kisebb nagyobb helység. Állítható, hogy megéri a 7 €-os belépő az árát, pláne, ha hozzávesszük, hogy tizünknek a csoportos belépő csak 60 € volt. A műemléki és múzeumi séta után egy kellemes árnyékos helyet kerestünk, hogy elfogyaszthassuk a magunkkal vitt ebédünket, és hogy lelkünk után a testünk is feltöltődjön és kiadhassuk a jelszót. Irány a bécsi Ring és látnivalói!

A már ismerős útvonalon tapostuk a pedálokat, mígnem egy furcsa épület késztetett megállásra. Néhányan már jártunk erre és tudtuk, hogy mit rejtenek a falak. A többiek azonban nem tudták kitalálni mi található a szokatlan forma, a csupa szín, csupa ötlet, váratlan forma, hatalmas piros sildes sapka a tetőn, a napsütésben csillogó aranyozott ezüstözött kupola, gömb oszlopfő mögött. Bizony Bécs város szemétégető műve előtt álltunk, aminek külsejét egy nevezetes művész Hundertwasser tervezte. Elámultunk a funkcionalitás és a megjelenés ilyen furcsa formája fölött.

Az Augartenbrückénél elhagytuk a rakpartot, hogy a Ringen vezető kerékpárúton meg megálljunk Bécs nevezetes épületeinél. Érintettük a Tőzsde palotát, majd a Roosevelt platzon álló fogadalmi templom épületét, majd elhaladtunk az egyetem épülettömbje előtt. Hosszasan megcsodáltuk a Rathaus platzon álló városháza a Rathaus neogótikus gyönyörű csipkés épületét és vele szemben mintegy építészeti ellenpontjaként a reneszánsz stílusú Burgtheatert. A Ring kerékpárútja mellett áll a Parlament épülete melynek korintoszi oszlopai és timpanonos homlokzata a görög formákat idézi. A következő megálló a virágokban pompázó Volksgarten, amit azok számára alakítottak ki az 1820-as évek elején, akik nem járhattak a császári kertbe a Burggartenbe. A szabályos elrendezésű parkban kis vízmedencék vannak itt található az Erzsébet császárné emlékmű, és az athéni Theseus templom másolata. A park szomszédságában áll a császári rezidencia a Hoffburg épületkomplexuma, aminek látványa ismét csodálatra késztet. A császári épületet az In der Burg nevet viselő belső téren keresztül egy keskeny átjárón elhagyva a Heldenplatzon hatalmas szabad terén találtuk magunkat, szemben a Burgtor, a Burg külső kapujával.

Amíg a kisebb nagyobb belső tereken, átjárókon keresztül sétáltunk toltuk a kerékpárokat, eszünkbe juthatott a régi bécsiek mondása: „a jó császár tulajdonképpen egy átjáróházban lakik”. Ez így is van, mert a Burg civilforgalma a Michaelerplatz és a Burgring között a császár idejében sem volt lezárva.

A Heldenplatz hatalmas terén - ahol régen díszszemléket tartottak - áll egymással szemben Savoyai Jenő és Károly főherceg hatalmas lovas bronz szobra. A lipcsei csata emlékére állított Borgtor kapuja alatt visszatértünk a Ringre hogy láthassuk a szemben lévő Mária Terézia platzon, a balra álló Művészettörténeti Múzeumot, és a jobbra álló Természettudományi Múzeumot. Ezeket a nevezetes történelmi levegőt sugárzó épületeket, múzeumokat csak kívülről csodálhattuk meg, mert ha belülről is megnéztük volna, akkor két hét is kevés lenne hozzá, nekünk pedig csak hat napunk volt Bécsre. A következő stáció az Opera épülete. A zene világának fellegvára a Ring stílus ünnepélyes képviselője homlokzatával a Ring felé fordulva pompázik. Néhány nehezen elkészíthető fotó erejéig időztünk előtte, hogy a kerékpárútról letérve most már gyalogosan a turistáktól hemzsegő bécsi Váci utcán a Kertner strasse-n szállodák és luxusüzletek sorfala között eljussunk a Szent István Székesegyházhoz.

A székesegyház Ausztria talán legszebb gótikus építménye. Névadója a kereszténység első vértanúja, aki Kr. után 37-ben a Jeruzsálemi bíróság előtt vallotta, Krisztus Isten fia. A dóm századokon keresztül épült és nagyon sok uralkodó érezte kötelességének, hogy ő is hozzátegyen valamit az egyre monumentálisabb építményhez. Legmagasabb csúcsa eléri 136 métert, jó tájékozódási pontot nyújtva mindenhonnan a turistáknak. A torony Bécs jelképe is, bécsi kedélyességgel „Steffl”-nek becézik. A templom háromhajós, 108 méter hosszú, szélessége 70 méter és a magassága 28 méter. A dómban számos neves festőtől származó oltárkép és síremlék található, bíborosok, hercegek, köztük Savoyai Jenő herceg és III. Frigyes császár síremléke. E hatalmas katedrális orgonája 10 000 sípból áll. Egy másik érdekessége a templomnak az Adlerturm talapzatánál található menedékfogantyú arra emlékeztet, hogy VI. Lipót herceg menedékjoggal ruházta fel a templomot, mellyel 1683-ig bírt. Így ha valaki megérintette e vasdarabot, bármilyen okból történő üldöztetésének véget kellett vetni.

Már jócskán a délutánba jártunk mikor a Steffl-t magunk mögött hagyva a mellékutcákon át visszatértünk a Ring kerékpárútjára, hogy a kötelező látnivalók bécsi listáján szereplő, a turistacélpontoktól kicsit távolabb álló Hundertwasserhaus-hoz tekerjünk. Az Urania csillagvizsgálónál jobbra kanyarodva ismét a Donaukanal partján kerékpároztunk. Tábla jelezte, mikor kell eltérni a folyóparttól, hogy eljussunk a város egyik különleges látnivalójához.

A hetvenes évek legvégén Hundertwasser lehetőséget kapott Bécs polgármesterétől, hogy építse meg álmai házát, mindent, ami számára kedves. Vagyis ott legyen ebben a házban az általa propagált természetes körforgás, a végén a "humuszvécével", használjon bió alapanyagot, ha drága is, legyenek ferdék a falak, és zöldelljen a háztető, integrálja a természetet, ahogy szeretné, s mindenekelőtt elveinek megfelelően kerülje el a környező fák kivágását. A Biovár 1985-re már állt, s úgy tűnik, a kísérlet bevált. Bemenni az épületbe nem lehet, de vele szemben hasonló stílusban épült a Hundertwasser Village melyben az alkotóhoz és a házhoz kapcsolódó emléktárgyakat lehet vásárolni. A lakóházra csöppet se emlékeztető épület körül naponta több ezer turista bolyong. E nem mindennapi épülettől egy másik szintén nem hétköznapi látványhoz az előző napról elmaradt Gasometer city–hez vezetett az utunk, és már mondanom sem kell ismét a Duna csatorna partján. Már messziről látható a kerek épületeket (tartályokat) az A 4-es autópálya felett átívelő kerékpáros-gyalogos spirális hídon keresztül tudtuk megközelíteni.

Az egyenként hetvenkét méter magas, hatvanöt méter átmérőjű egykori gáztartályból kialakított épületegyüttes őrzi az eredeti formát, s a hozzákapcsolt különös, "derékban" meghajlított toronyháztól még érdekesebb. Nincs ennél jobb példa arra, hogyan lehet régiből újat varázsolni. A tartályokban nem teljesen azonos létesítmények kaptak helyet. Mindegyik alatt garázs van s nem marad el sehol a bevásárló utca sem. Található itt iroda, lakás, koncertterem, üzletsor és diákszállás. Az eredeti, zárt tetőrendszereket eltávolították: mind a négy épület azonos, felfelé nyitott. Üzlet-folyosók kötik össze az épületeket. Az épületekbe szombat késő délután révén nem tudtunk bejutni, de így kívülről körbejárva is felejthetetlen élmény volt látni a múlt és jelen találkozását, melyet nem mindennapi építész-fantázia teremtett. A körséta után nem maradt más hátra, mint visszatérni táborhelyünkre. Már-már befejezte pályafutását a nap amire a Práteren keresztül megérkeztünk a campingbe.

Harmadik nap. Ez volt a „király etap” a túrán. Uticélunk a Bécsi erdő északi nyúlványán elterülő a Duna fölé magasodó Kahlenberg és Leopoldsberg, mely alatt már az előző napokban Klosterneuburg felé tartva elhaladtunk, most azonban a csúcsára terveztünk felkerékpározni. Utunk, mint eddig most is a Donauinselen vezetett egészen a Nordbrücke-ig. Innentől már a térképre hagyatkozva letértünk a kerékpárútról és a Heiligenstadt vasútállomás aluljáróján keresztül megkezdtük a kaptatók leküzdését. Elhaladtunk a Karl Marx-Hof épületkomplexum előtt, majd családi házak között kertek alatt jutottunk el a szerpentines Höhenstrasse macskaköves útjának egyik kanyarjához, innen már nem kellett figyelni a térképet az út már felvezetett a Leopoldsberg 423 méter magas csúcsára. A hegy tetejére először a Badenbergek (emlékezzünk a klosterneuburgi Badenbergi Lipótra) emeltek hercegi várat. A mai templomot 1679-1730 között építették. A templom mellett a némaságot választó kamalduli szerzetesek rendháza volt, ami ma már vendéglő. A teraszról pazar a kilátás. Alattunk kígyózik a Duna ezüstszürke folyama, melyen hidak sokasága ível át az egyik partról a másikra. A távolban fürkész tekintetünk felfedezheti a már ismert épületeket, a Gasometer házakat a Flakturm négy ronda betontömbjét, a Milleneum Tower égig nyúló csúcsát, a Dunauturmot az UNO city épületeit, a Práter óriáskerekét a Hundertwasser által tervezett szemétégető mű napsütésben csillogó kupoláját és megannyi ismert épületet. Ha tekintetünket jobbra fordítjuk , akkor a Grinzing hullámos szőlőhegyei kerülnek a szemünk elé. Hosszasan elidőztünk e pazar kilátás láttán, majd nyeregbe pattanva a Kahlenbergen szerényen megbúvó kis kápolnához vezetett az utunk. A kápolna falán emléktábla hirdeti, hogy 1683. szeptember 12-én innen indultak a felmentő seregek a török ellen Bécs felszabadítására. A kápolna mellett álló vendéglő teraszáról is pompás panoráma tárul a nézelődő elé.

Innen már guruló szakasz következett. A terasztól jobbra induló szűk kanyargós úton a satuként behúzott fékek mellett is nagyon kellett figyelni. Egy autó éppen csak hogy elfért a keskeny aszfaltcsíkon. A meredekségre jellemző, hogy volt olyan társunk, aki leszállt a kerékpárról és úgy döntött, hogy inkább tolja. Ezen a meredek szakaszon sikerült összeszedni a második defektet. Az isteni gondviselésnek köszönhető csak, hogy baleset nélkül megúsztuk, mert pont egy igen meredek szakasz végén balra kanyarodáskor széthasadt a hátsó kerék belső gumija. Rossz belegondolni, hogy mi lett volna ha ez a lejtő közepén történik.

Szőlőtőkék között kanyarogva értünk vissza a Duna partján fekvő Kahlenbergerdorf nevű falucskába, ahol szűk macskaköves utcácskák, girbe-gurba lépcsők és kaptatók vágnak neki a hegyoldalnak vagy lejtenek a Duna felé. A világváros peremén megbúvó kis település a mai kor jelképeitől a villanyvezetékektől és az antennáktól eltekintve megőrizte a múlt hangulatát. Rövid nézelődés után folytattuk az utunkat, hogy a Donaukanalon átívelő bronz oroszlánok által őrzött Schemmelbrückén keresztül visszatérjünk a Donauinselen vezető kerékpárútra. A hídnál található zsilipkamrákat 1898-ban építették, hogy a csatorna hajózását és vízállását ezzel szabályozzák. A hazafelé vezető úton már csak egy feladatunk maradt, feltölteni az élelmiszerkészleteinket. A Reichbrückén elhagyva a szigetet, elkerekeztünk Práterstern-nél álló Billa supermarkethez. Itt mindenki kedvére vásárolhatott, felvágottat, gyümölcsöt, tejterméket és mindent, amit megkívánt. A hazafelé vezető út a már ismerős Práteren keresztül vezetett, mire a campingbe érkeztünk a dolga végeztével a nap is nyugovóra tért. A kilométeróra 60 kilométer megtételét jelezte.

Negyedik nap. Könnyű napnak ígérkezik, mintegy levezetése a tegnapi hegyi szakasznak, bíztatom a túratársakat, és valóban a Lobauban és a Donau Auen Nemzeti parkban vezető útvonal végig sík terepen vezet. A Duna partján vezető kerékpárúton indulunk neki a távnak Budapest irányába. Nyolc kilométer kerékpározás után a térkép útmutatását követve megérkeztünk a Lobau Múzeumhoz, ami sajnos zárva volt. Következő uticélunk a Napoleonstein, amit a különböző színekkel jelzett murvás de nagyon jól járható turistautakon kerekezve értük el. Lobauban sok emlékmű idézi az 1809–es esztendőt, amikor Napóleon itt járt és ezen a vidéken vonta össze csapatait, itt rendezte be főhadiszállását is.

A murvás utakat magunk mögött hagyva Groβ Enzersdorf falutól a közúton tekertünk Wittau-ig. Ez a hat kilométer forgalmas úton vezetett. Wittau-tól Franzensdorf – Andlersdorf – Orth a. d. Donau szakasz ismét majdnem forgalommentes közúton szántóföldek között húzódott.

Orth kastélya a nemzeti park centruma, kulturális és rendezvényközpont. Található itt madármegfigyelő torony, multimédiás bemutató a park élővilágáról, kávézó, ajándékbolt. A bemutató csak német nyelven volt ezért azt kihagytuk, de a kastély egyik magyarul jól beszélő munkatársa szerint tervezik, hogy szlovák, magyar és angol nyelven is elérhetővé teszik majd a kiállítást a látogatók számára.

Az Donau Auen Nemzeti Park Európa egyik utolsó háborítatlan árterülete, amit a harcos környezetvédőknek sikerült megmenteni az utókor számára. A kastélyból a visszafelé vezető utunk a Duna árterén, a töltésen, kilométereken keresztül nyílegyenes Donauradweg kerékpárúton, holtágak, ártéri erdők, vízimadarak között haladt mindaddig, amíg a park szomszédságában álló lehangoló látványt nyújtó ÖMV olajkikötőt elértük. A szürke olajtartályok között kerekezve egy bal kanyar után a Duna partján találtuk magunkat. A gyaloghídon keresztül áttoltuk a kerékpárokat a szigetre és a Donauinselen kerékpároztunk vissza a campingbe. Mikor leszálltunk a nyeregből hatvan kilométert mutatott a kerékpáróra. Fiatal volt még az idő, így a többség a strandolásra szavazott. Gyors fürdőruhába bújás és irány az Alte Donau szabad strandja. A kánikulai melegben nagyon jól estek a langyosan simogató víz hullámai. Este hét óra volt mikor visszaérkeztünk a sátrakhoz.

Ötödik nap. Kilenc óra jócskán elmúlt mikor elindultunk a Kreuzenstein várát megnézni. Ismét a Donauinsel útjain kerékpároztunk. Egyszerű a magyarázat arra, hogy miért mindig a szigeten vezető utat választottuk. Északra és Délre a szigeten kívül a folyópartokon is vezetnek kerékpárutak, azonban a szigeten nincsenek kereszteződések, csendesebb a környezett, jobb rálátás nyílik mindenre. Egyszer próbáltuk meg, hogy a parton menjünk, akkor is egy építkezés miatt hatalmas kitérőt kellett tenni, össze vissza csalinkáztunk mire visszajutottunk a szigetre, és ott folytattuk az utat. Igaznak bizonyult a közmondás, miszerint „A járt utat a járatlanért el ne hagyj”. A sziget csúcsán egy zsilip zárja el a folyó útját. Az ezen vezető kerékpárúton hagytuk el a szigetet. Bármilyen napon kerékpároztunk mindig sok túrakerékpárossal találkoztunk. Nagy népszerűségnek örvend a Donauradweg kerékpárút, ami a Duna forrásától egészen Hainburgig vezet. A szigetet elhagyva közúton kerekeztünk és 20 kilométer kerékpározás után Korneuburg főterén a gyönyörű városházával szemben álltunk. A 13. században már városi rangja van a településnek. Várfal vette körül melyen négy kapu nyílt. A főteret körbejárva megcsodálhattuk a 15. században épült nyolcszögletű várostornyot. A városból kifelé vezető útról hamarosan áttértünk a kerékpárútra mely elvezetett a hat kilométerre álló Kreuzenstein várához. Az utolsó néhány száz méter meredek kaptató volt, de a látvány kárpótlást nyújtott.

A mai vár elődje a 11. században épült melyet a svédek 1645–ben leromboltak. 1874 – 1907 között Wilchek nevű gróf középkori várat épített a helyébe. Román és gótikus építészeti megoldásokat alkalmaztak. Így például a belső udvar Kassai folyosójának nevezett eredetije a kassai dóm egy részlete. A várba a 7 € belépődíjért idegenvezető kalauzol. Egyik túratársunk francia nyelvű avatott tolmácsolásában megismerkedtünk a vár történetével. Körbejártuk a korhűen berendezett konyhát, fegyvertárat, könyvtárat, kápolnát és a vár többi részét. A várban tilos fényképezni, filmezni, így csak néhány titokban készült fotót sikerült készíteni, illetve a várat kívülről lefotózni. Visszafelé a már ismerős úton mentünk és délután négy óra volt mire a rekkenő hőségben elértük a Donauinsel csücskét. Néhány túratársunk úgy gondolta, hogy tegyünk egy kis kitérőt a Hundertwasser village–hez, mert szeretne még egy-két Hundertwasser posztert venni mielőtt visszamegyünk a campingbe. A vásárlás követően a Práteren keresztül bicikliztünk vissza a táborba, hogy az utolsó bécsi éjszakánkat eltöltsük. Estére megjött az eső is. Fel volt adva a kérdés, mivel menjünk a Schönbrunnba másnap, kerékpárral vagy autóval. Eredetileg kerékpárral akartunk, de az eső láttán elbizonytalanodtunk. A döntést másnap reggelre halasztottuk.

Hatodik nap, a hazautazás napja. Még mindig csepergett az eső és az ég vigasztalanul szürke volt. Nem volt mit tenni autóval mentünk a hat nap mintegy megkoronázásnak szánt Schönbrunn-i kastély látogatására. A sorban állást elkerülve már itthon a neten megrendeltük a belépőjegyeket olyan időpontra, amikor úgy gondoltuk, hogy addigra odaérünk. Így elkerülhető a sorbaállás a pénztárak előtt, mivel az előrendelt jegyeket a bejáratnál álló ajándékboltban kell átvenni. Többféle jegytípus közül lehet választani. Mi a Grand Tour–t választottuk. Ezzel a jegytípussal a császári pár reprezentációs termeit, magánlakosztályait, mintegy 40 termet lehetett megtekinteni. A bejáratnál kapott telefonkagylószerű berendezésen hallható magyar nyelvű idegenvezetés minden érdekes információt elmondott a kastélyról és az egyes termekről, illetve az ott található tárgyakról. Minimum egy, de inkább másfél óra kell, hogy körbejárjuk a termeket, a hatalmas tömegben. A termek pompásak, de én úgy ítéltem meg, hogy az idő vasfoga már nyomot hagyott rajtuk. Megfakultak a termek és a tárgyak színei. Persze lehet, hogy csak azért tűnt ilyennek a szememben, mert az előző évben látott II. Lajos bajor király rezidenciája a Chiemsee egyik szigetén a Herreninsel-en szintén abból a korból származik és az csupa fény és pompa. A kastély után a hatalmas park egy részét megpróbáltuk körbejárni, a leghíresebb épületeket megnézni. Így eljutottunk a Gloriette-hez, a Neptun kúthoz, a Pálmaházhoz, a Japán kerthez. A park és a kastély oly hatalmas, hogy egy nap alatt nem is lehet mindent megnézni. Már a délutánban jártunk. Időközben a nap is előbújt a felhők mögül és az idő is szorított bennünket. Hiányérzettel és fájó szívvel de vissza kellett menni a campingbe, hogy a talán már megszáradt sátrakat lebontsuk és elinduljunk haza. Egy csoportképpel búcsúztunk Bécstől, rengeteg élményben volt részünk, sok helyen jártunk, sok mindent láttunk, de még többet hagytunk ki. Maradt még látnivaló és ha tehetjük újra visszatérünk.

17 órakor indultunk Budapestre és 22 óra volt mikor az utolsó túratársunk is hazaért.