Velencei tó és Székesfehérvár

Szerző: Holtai András alias Szőke kapitány

Több szempontból is rendhagyó kerékpártúrát szervezett a Dróthuszárok csapata 2007. június 23-án. Rendhagyó volt egyrészt a létszám miatt, másrészt, mert a túra végeztével a csapat egy része, néhány újabb látogatóval kiegészülve, nem tért haza lepihenni, hanem a Velencei-tó partján, kempingezéssel tette még emlékezetesebbé a hétvégét.

Öten vonattal közelítettük meg a Velencei-tó fővárosát, Gárdonyt, a csapat másik fele autóval érkezett. Innen az ideiglenesen kinevezett idegenvezető, a kitűnő helyismerettel rendelkező Bandita (alias Szőke kapitány) mögött pedálozva haladt a mezőny Dinnyésem és Pákozdon keresztül az 1848-49-es pákozdi csatának emléket állító obeliszkig.

Itt tartottuk első hosszabb pihenőnket. Miközben a panorámában gyönyörködtünk, a nemrég átadott, katonai békemisszióknak emléket állító múzeum házigazdája invitált minket tárlatuk megtekintésére. Elfogadtuk az ajánlatot, és egy rövid, de igen tartalmas előadást hallgathattunk meg arról, milyen békefenntartó alakulatokban vettek/vesznek részt hazánk fiai (és lányai?). Megtudtuk, hogy a "békemisszió" is magyar találmány, az 1800-as évek végén az osztrák-magyar "illetékes" javasolta békefenntartó erők vezénylését Ciprusra, a görög-török viszály súlyosbodása miatt. Ez volt az első ilyen jellegű katonai akció. A bemutató végén egy hatalmas ládából golyóálló mellény, sisakok, aknák kerültek elő, felpróbáltuk, amit fel lehetett, a társaság egy része pedig kiképzést kapott aknamentesítésből.

Kerékpározáshoz ideális időben (enyhén felhős ég, bár a szél néha felerősödött...) indultunk vissza Pákozdon át, Fehérvár felé. Kisfalud emelkedői kicsit megrostálták a mezőnyt, de a falu frissítőállomásánál ismét bevártuk egymást. Fehérváron az első megálló a város túlsó felén, a panelok árnyékában megbúvó, romantikus hangulatú Rácz utcában volt. A templomot sajnos nem sikerült kinyittatnunk, pedig fél órán át folyamatosan hívtuk a megadott számot. Az utca végi parkban ill. a Ráckertben elfogyasztottuk ebédünket, majd a Bazilika érintésével szemrevételeztük a belváros nevezetességeit (Romkert, Országalma, Mátyás-fal, Fekete Sas Patikamúzeum, Virágóra, Vörösmarty színház) megismerkedtünk a város történetével - történelmével. A fő látványosság az Öreghegy szívében megbúvó Bory-vár volt.

A várnál csatlakozott hozzánk két fehérvári cimbora, Kátya és Szabi. Bandita átadta a túravezetés virtuális stafétabotját Gábornak, és belekezdtünk túránk legnehezebb szakaszába. Késésben voltunk, ezért úgy döntöttünk, a pátkai elágazó után nem megyünk el Lovasberényig, hanem egy erdei úton rövidítünk Nadap felé. A hegy belseje tárt kapukkal fogadott minket, a közel 8-10 kilométeres út végén viszont fennakadtunk. Az erdei szakasz az emelkedők és a kövek miatt nehezen volt járható, ezért egy dolog biztos volt: vissza nem fordulunk. Az utat elzáró drótkerítés nem volt túl masszív. Miközben azon ügyködtünk, hogy valahogy átférjünk rajta, tanakodtunk, hogy most kijutunk-e valahonnan, vagy bemegyünk valahova.

Előfutárunk jelezte, a túloldalon ki lehet hajtani, így viharos tempóban átszántottunk az objektumon. A kijáratnál távirányításos kapu zárta el az utat, az őr megdöbbenhetett, amikor a képernyőjén meglátta a 12 kerékpárost belülről közelíteni, de ijedtségében kinyitotta a kaput, mi pedig szó nélkül távoztunk. Honnan? A Miniszterelnökség továbbképzési központjából. Köznyelven a Kormányzati Üdülőből. Honnan máshonnan???

A nehézségeknek azonban nem volt vége, Nadapig néhány igen kemény emelkedőt kellett még leküzdeni. Aki nem evett eleget, annak bizony eddigre elfogyott az ereje. Az újonnan csatlakozott túrázók pedig a nap végére megtanulták, mit is jelent a fogalom: "eléhezni".

Nadaptól már gyakorlatilag gurultunk Velencén át Gárdonyig. Itt a társaság egy része vonatra/kocsiba ült, és visszaindult Pestre. A többiek friss palacsintát majszolva sátrat vertek a Sport Beach kempingjében, majd kezdetét vette egy gigászi csata a vízben elhelyezett kosárlabda-palánknál. Közben megterveztük az esti bulit is, de a túra annyi erőt vett ki belőlünk, hogy a kényelmes tempóban elfogyasztott vacsora, és egy kis sörözés / forró csokizás után nyugovóra tértünk. A "Deszkást" majd megnézzük legközelebb...

Vasárnapra újabb adag strandolás jutott, nomeg az elmaradhatatlan vízikosár. Sátorbontás után ki Fehérvár, ki Budapest felé vette az irányt, az utolsó mohikánok (Enci, Cooper, Bandita) pedig egy Quimby-koncerttel koronázták meg a felejthetetlen hétvégét.