Kellemes őszi időben vágtunk neki a Spartacus ösvénynek. Igazi kiránduló csemege várt a résztvevőkre. Sokan úgy tartják, hogy a Spartacus-ösvény az egyik legszebb kiránduló útvonal a Pilis-hegységben. Szeptembert megelőzően csak szájhagyomány útján terjedt ennek az útvonalnak a szépsége mivel egy vadászati cserkelő ösvényről van szó, a térkép is csak egy szaggatott vonallal jelezte meglétét és az ösvény kezdőpontja is nehezen volt megtalálható. Nem volt karbantartott jelzett turistaút, igaz a vadászok azért nagyjából rendben tartották. Az őszi kirándulási szezon kezdetére a Pilisi Parkerdő jelzett turistaúttá tette, így várhatóan utánunk még többen fognak rajta végigmenni.
Pilisszentlászlón vette kezdetét a túra. Ki autóvak ki pedig tömegközlekedéssel érkezett az indulási pontra. A település házait hamar magunk mögött hagytuk és máris a Pilis csúcsai meredeztek előttünk. Rövidesen elértük az erdő szélét, hogy a frissen festett zöld turistajelzést követve rátérjünk az ösvényre. Libasorban haladtunk az éppen egy ember számára elég nyomvonalon. Néha meg-megállva rácsodálkoztunk a mellettünk a mélyben csobogó patakra, egy-egy nyiladékban kitárulkozó panorámára.  Így tettünk meg 6 kilométert mikor is megérkeztünk a Jenő-kunyhóhoz. Ennél a kulcsos háznál tartottunk egy rövid pihenőt, miközben bekukkantottunk a rendezett kis menedék belsejébe. Folytatva a kirándulást most már lefelé vezetett a turistaút a Telegárt-rétre. Ezzel elértünk a kirándulás legmélyebb pontját. Ennél lejjebb már nem kerülhetünk felkiáltással az Apátkúti erdészház felé vettük az irányt, hogy a Kaán-forrásból csordogáló vízzel feltöltsük a kulacsunkat. Sokan autóval jönnek ide és kannaszámra viszik a forrásvizet haza, amit ottlétünkkor személyesen is tapasztalhattuk. A forrás az Apátkúti-völgy bejáratánál található. Innen már a vadregényes völgyben vezetett az utunk. Ha lehet még fokozni a természet szépségét, akkor itt rácsodálkozhattunk. A patak egyik partjáról a másikra és vissza, köveken lépkedve hagytuk magunk mögött a völgyet. Még egy szelíd emelkedőn felkapaszkodtunk a Szent Lászlói völgyön keresztül és kora délután visszaérkezzünk a Pilisszentlászlóra a reggeli találkozóponthoz. Folytatás következik, hiszen annyi szép kirándulóhely van a Pilisben és a többi közeli hegységben. Hátizsákot, bakancsot, túrabotot előkészíteni legközelebb a Vasas-szakadékhoz kirándulunk.

 



 

 

Itiner

 

Download GPS track file